Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Krasznahorka büszke vára

Cikkek

Vatikán: magyar védőszent, Árpád-házi Szent Erzsébet lesz Kassának a védőszentje

2019.11.07

 Ő a kassai dóm( itt nyugszik II. Rákóczi Ferenc fejedelem) és az érseksék védőszentje, de soha nem avatták a város védőszentjévé. Ezért szerettük volna, hogy idén ez megtörténjen, amikor Kassa az Európai Önkéntesség Fővárosa, hiszen Szent Erzsébet a szegények és az elesettek védelmezője” – tájékoztatott Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere.

 

MAGYAR NÉPDAL –SZLOVÁK HIMNUSZ

2019.10.18

 Amely dallam a "Még azt mondják..." kezdetű magyar népdal volt. Ma ez Szlovákia hivatalos himnusza. :-)

 

A dán sertésfarmok és Csallóköz vízkészlete

2019.09.18

Ki ne hallott volna már a dán nagyvállalkozók cégeiről, akik egyre nagyobb teret hódítanak Dél-Szlovákia régióiban, elsősorban a Csallóközben. Azonban kevesen mérik fel a legnagyobb kincsünk, a csallóközi ivóvíz ezzel együtt járó szennyezésének veszélyét. Talán azért van mindez, mert emberemlékezet óta természetesnek tudjuk, hogy idehaza iható a talajfelszín alatti víz. kezdett Nagymegyeren. Azóta egyre több régi szövetkezeti telepet vásároltak fel dán vállalkozók hazánkban, akik sok ezer hektáron gazdálkodnak 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Krasznahorka büszke vára | Hozzászólások: 0

A szlovák sajtó kiakadt a felvidéki magyar szurkolókon

2019.09.12

 

Ugyanitt Michal Čarnoky elgondolkodtató kommentárjában arról ír, hogy ugyan a magyar szurkolók kifütyülték Budapesten a meccs előtti szlovák himnuszt, de mindez nem meglepő annak fényében, ami tavasszal történt Nagyszombatban, ahol a szlovák rajongók ugyanezt tették a magyar nemzeti ima másodpercei alatt. 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Krasznahorka büszke vára | Hozzászólások: 0

Egyre mocskosabb a szlovákiai botránysorozat

2019.08.18

 Egy dolog, hogy egy közismerten öntelt személy miket mond el legközelebbi munkatársának; a másik, hogy a valóságban ez hogyan történt, ám a múltja alapján s abból kiindulva, hogy egy belső titkos információcseréről volt szó, nem lehet jelentős különbség a kettő között.

A legsúlyosabb helyzetben a Smer van, a hivatalos rendőrségi jelentés szerint Kočner mindent megtett annak érdekében, hogy a kormány ne bukjon meg. 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Krasznahorka büszke vára | Hozzászólások: 0

Martin Klus: A Krím ukrán, ahogy a Csallóköz is szlovák

2019.07.19

   Krím ukrán, ahogy a Csallóköz is szlovák. És minden szlovák, aki idegen hatalmak, vagy saját együgyűsége okán mást mond vagy tesz, veszélyes a hazájára. Ez az én válaszom a szlovák trollkodók legújabb kedvtelésére, akik együtt örömködnek az orosz nagykövetséggel, az aljas konspirációs weboldalakkal (…).

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Krasznahorka büszke vára | Hozzászólások: 0

Így énekelték Pozsonyban a tiltakozók a betiltott magyar himnuszt (VIDEÓ)

2019.05.06

Zengett a magyar himnusz Pozsonyban, a kedvezőtlen időjárás ellenére ugyanis vasárnap több százan jelentek meg a szlovák parlament előtt, hogy tiltakozásuknak adjanak hangot a botrányos himnusz-törvény elfogadásával kapcsolatban – írja a ma7.sk. A tüntetésen elhangzott: “a mai napon Pozsonyban, ahol a magyar történelem talán legnagyobb csatája zajlott, és megannyi magyar királyt koronáztak meg, a magyar himnuszt kell most megvédenünk”. Hozzátették: “kérjük és követeljük továbbá, hogy a szlovák kormány és parlament kérjen bocsánatot Zsák Malina Hedvigtől és családjától; a kettős állampolgárságról szóló törvény eltörlését, a szabad nyelvhasználatot, és jelképeink, többek között a magyar zászló használatát”.
 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Krasznahorka büszke vára | Hozzászólások: 0

A leégett Notre-Dame és annak újjáépítése a felvidéki magyarság szégyene is egyben

2019.04.18

 Az is beszédes párhuzam, hogy a felújítás céljából indított gyűjtés bejegyzését a szlovák Belügyminisztérium visszautasította, mert az nem szlovákul, hanem magyar nyelven született. A Most-Hidasok szerint pénz állítólag van, így vélhetően a szakértelem, a politikai akarat, az elkötelezettség, a talpraesettség hiányzik, ha több mint hét év sem volt elég arra, hogy eredményt lássunk.   Hamarább épül újjá a még füstölgő Notre-Dame, hamarább gyűjtik össze a franciák saját szimbólumuk felújításának költségeit.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Krasznahorka büszke vára | Hozzászólások: 0

Így szennyezik a földünket – Nagykeszin tiltakoztak a gazdák

2019.04.08

 Így szennyezik a földünket – Nagykeszin tiltakoztak a gazdák Ismét összefogtak a kelet-szlovákiai és a felvidéki magyar gazdák, hogy rámutassanak az agrárágazat problémáira. Pénteken délelőtt a Komáromi járásbeli Nagykeszin lévő DAN Farma sertéstelep elé hívták össze a sajtó képviselőit

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Krasznahorka büszke vára | Hozzászólások: 0

LEX DAC: Bűn lesz elénekelni Szlovákiában a magyar himnuszt, és ezt a hidasok is megszavazták

2019.04.03

 A szlovák-magyar nemzeti balhévá fokozódott a helyzet a szlovák parlamentben. Ugyanis az történt, hogy egy apró módosításnak köszönhetően már egy törvény szankcionálja a magyar himnusz eléneklését mondjuk egy DAC mérkőzésen, egy március 15-i ünnepségen vagy akár egy szentmisén... Ezt az ostobaságot sajnos megszavazta a Híd képviselőcsoportjának a többsége is.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Krasznahorka büszke vára | Hozzászólások: 0