Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Latorca partján a nóta más

Cikkek

Az IMF Ukrajna egységét sodorhatja veszélybe

2017.03.22

 Úgy volt, hogy az IMF március 20-án dönthet az Ukrajnának nyújtandó újabb 1 milliárdos kölcsön kiutalásáról, de ezt bizonytalan időre elcsúsztatták. Ez az ország pénzügyi tartalékainak a csökkenéséhez vezethet, és veszélyezteti a hrivnya viszonylagos stabilitását is.

 

Hídfő.ru szerint: NATO-barát neonácik miatt esik szét Ukrajna

2017.03.21

 Március 14-én a Kyivpost még arról számolt be, hogy az ukrán titkosszolgálat és a rendőrség több helyen áttörte a blokádot, és több tucatnyi aktivistát tartóztattak le, akik akadályozták az elszakadó régiók és Ukrajna közti vasúti szállítást. Napokkal később azonban az elnök – korábbi nyilatkozataival szöges ellentétben – mégis legitimálta a blokádot. Amennyiben az állami hatóságok nem képesek ellenállni a radikális félkatonai szervezetek nyomásgyakorlásának, azt jelenti, hogy Ukrajnában az állam elveszítette az erőszak-monopóliumot – ami az államiság megszűnésének egy előjele.

 

Csubarov Sztec és Vorobjov a Krím kapujában “Csongar” határátkelőnél, ahol két orosz határőr teljesített szolgálatot/Videó

2017.03.20

 

Ott rövidke szónoklatokkal megfenyegették a Medvét, majd elénekelték az ukrán himnuszt. Éppen a szokásos “szlavaukrajinyezés” zajlott, amikor megérkezett egy orosz katonai Kamaz a túloldalra
/Bal - Rad/
 

Nagy bajban Ukrajna: egyelőre nem kap pénzt az IMF-től

2017.03.19

 A kérdésnek a valutaalap igazgatótanácsának hétfői napirendjén kellett volna szerepelnie, és egymilliárd dollár hitel folyósításáról kell döntenie az IMF-nek.

Az ukrán pénzügyminisztérium sajtóosztálya azzal magyarázta az Ukrajnának nyújtott hitelfolyósítás áttekintésének elhalasztását, hogy az IMF pontosító adatokat kért a Kijev által az utóbbi hetekben hozott intézkedések – úgymint a kelet-ukrajnai területek kereskedelmi blokádja és az orosz bankokkal szembeni szankciók –, valamint a szakadár területeken működő ukrán vállalatok államosításának gazdasági következményeiről.

 

Ukrajnában a kormány nem bír a fegyveres szabadcsapatokkal

2017.03.19

 Jauárban a kijevi Euromaidan aktivistái közül toborzott, később a Donbassz régióba a frontra küldött fegyveres alakulatok önhatalmúan kereskedelmi blokádot vezettek be az Ukrajnától elszakadó területek ellen. A fegyveres csoportok ellenőrzés alá vonták a vasúti szállítmányozási útvonalakat. A blokád eredményeként Ukrajna nem tud hozzájutni az erőművek működtetéséhez használt antracit szállítmányokhoz, emiatt a nyersanyagforrások kimerülésével zavarok keletkeznek az ország áramellátásában.

Miközben az energiaügyi minisztérium kétségbeesett próbálkozásokat tesz a kimaradó szállítmányok pótlására, egyértelművé vált, hogy a kormány nem ura a helyzetnek, és a karhatalom nem tudja felszámolni a blokádot önhatalmúan bevezető fegyveres szabadcsapatokat. 

 

Kárpátaljai felvonulás:"Idegen, vésd az agyadba, itt ukrán a gazda!" jelszót skandálták

2017.03.19

A kárpátaljai ukrán nacionalista politikus kijelentette, az egyik fő feladatnak Kárpátalja "sima" ukránosítását tekinti, mert szerinte komoly gondot jelent, hogy a határ menti magyar falvak lakossága nem beszél ukránul, és nem is akar megtanulni, ezért "nem érzékeli, hogy Ukrajnában él". Úgy vélte, növelni kell a magyar településeken a tanárok fizetését, hogy hatékonyabb legyen a magyarok tanítása ukrán nyelvre, amelynek az elsajátításával majd tudatosul bennük, hogy Ukrajnában élnek. 

 

Porosenko szerint oda a Donbász

2017.03.17

 Az államfő megengedhetetlennek tartja, hogy a belügyi szervek mellett mások is fegyveres akciókat rendezzenek. Szerinte az ilyen jellegű beavatkozásokra csak az államnak lehet monopóliuma. Hangsúlyozta, mindenféle megmozdulás csak békés szándékú lehet, aki mindenáron a fegyver híve, az használja azt a frontvonalban. Elítélte a vasúti sínek felrobbantását is Donbászon, mert az az ország infrastruktúrájának árt.

 

Amerika újra követelte Oroszországtól a Krím visszaadását Ukrajnának

2017.03.17

 Szergej Akszjonov, a Krími Köztársaság vezetője a Szevasztopolban megtartott ünnepi nagygyűlésen kijelentette: az “újraegyesítés” annak jelképévé vált, hogy Oroszország nagyhatalmi szerepe megerősödött a világban. Megítélése szerint a “krími tavasz” az egypólusú világmodell bukását is jelentette, és egyúttal megmentette a félszigetet a polgárháborútól.

Akszjonov, miként a moszkvai vezetés, a Krím Oroszországhoz történt “visszatérésének” jogszerűségét egy, az ENSZ által egy 1970-ben elfogadott, a nemzetközi jog alapjairól elfogadott nyilatkozattal indokolta. Ennek értelmében egy népnek joga van az önrendelkezéshez egy szuverén és független állam megalapítása, illetve egy független államhoz való csatlakozás formájában.

 

Kijev végleg lemond 4 millió állampolgáráról nyomorba döntve a frontvonal mindkét részén élőket

2017.03.15

 Arról viszont senki nem beszél, hogy mindez milyen kárt okoz az ukrán gazdaságnak és nyomorba dönti a frontvonal mindkét részén élőket, akik munka és megélhetés nélkül maradhatnak.

Denisz Pusilin, a DNR minszki kontakt csoportjának képviselője kijelentette: azon túl, hogy Kijev megszegi a minszki egyezményt, gyakorlatilag genocídiumot követ el az érintett területeken élő ukránok ellen, akik száma 4 millió főre tehető. Arról is beszélt, hogy ezzel a kijevi döntéssel megerősítést nyert, hogy Ukrajnát gyakorlatilag már a radikális elemek vezetik

 

MÁRCIUS IDUSÁN POROSENKO UKRÁN ELNÖK ORSZÁGÁT ELINDÍTOTTA A VÉGSŐ ÜTKÖZETBE

2017.03.15

 Az elnök betiltotta az áruszállítást vasúton és közúton egyaránt a kelet-ukrajnai frontvonalon keresztül, vagyis a felkelő népköztársaságok és Ukrajna egyéb részei között az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) a Kijevben tartott rendkívüli ülésén. A tanács átmenetileg, a 2015. február 12-én született minszki egyezség első két pontjának teljesüléséig – a tűzszünet életbe lépéséig és a kijevi vezetés ellenőrzésének helyreállításáig az ukrán-orosz határ teljes hosszán -, valamint az elfoglalt vállalatok ukrán tulajdonba történő visszahelyezéséig az RNBO felfüggeszti az áruk mozgását a frontvonalon át. Ennek hatására Ukrajna rendkívül súlyos energetikai helyzetbe kerül. Ez azt is jelenti, hogy új elismert határvonal jött létre, lemondott a dombaszi területekről, azok Oroszország részeivé válnak. 

 

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13

Következő »