Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A 100 évvel ezelőtti budapesti bevonulást ünnepelték a románok

2019.08.05

 

A 100 évvel ezelőtti budapesti bevonulást ünnepelték a románok

 

Az Agerpres hírügynökség szerint a megmozdulásra több száz román népviseletbe öltözött, román nemzeti lobogót lengető résztvevő érkezett, az általuk magasba emelt táblák egyikén pedig "A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet" felirat volt olvasható.
    A résztvevők megkoszorúzták az első világháborús román diadalívet, majd a kormány székháza elé vonultak.
    A felvonulást meghirdető Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője volt az egyik szervezője az úzvölgyi katonatemetőnél rendezett, a sírkert erőszakos elfoglalásával végződött június 6-i román megemlékezésnek - emlékeztetett a G4Media hírportál. Ugyanez a civil szervezet rendezett a magyar nyelvi jogok vélelmezett bővítése ellen tüntetést július 7-én Bukarestben.
    Mihai Tirnoveanu korábban azt mondta, hogy a mostani megmozdulásra meghívták a román védelmi minisztérium és Magyarország bukaresti nagykövetségének képviselőit is. Az egyesület vezetője úgy vélte: az általa rendezett felvonulás kiváló alkalom lehet arra, hogy a nagykövet kifejezze a magyar nép háláját és tisztelegjen azon román hősök emléke előtt, akik életüket áldozták 1919-ben azért, hogy felszabadítsák Magyarországot a bolsevik uralom alól.

magyarforum.hu/cikk/7764/A-100-evvel-ezelotti-budapesti-bevonulast-unnepeltek-a-romanok/

Amikor Budapest román kézre került

A BUKARESTI DIADALÍVEN MA IS OTT VIRÍT A FŐVÁROSUNK NEVE
 

 

Vasárnap lesz száz esztendeje annak, hogy 1919. augusztus 4-én a román királyi haderő elfoglalta Budapestet. A következő százkét nap során a megszállók módszeresen kifosztották a magyar fővárost; a román katonai ellenőrzés egyben az első világháború elvesztését is szimbolizálta.

1919 nyarára, kevesebb mint egy év alatt, három rendszerváltoztatást élt át az ország. Történelmünk első totális diktatúrájának, a Tanácsköztársaságnak az összeomlása után a magyar közvélemény apatikusan fogadta Budapest elfoglalásának hírét. Számunkra, akik már a trianoni Magyarország tudatában szocializálódtunk, nehéz elképzelni, hogy mekkora világ omlott össze az akkori magyarokban, hiszen akkor még nem volt érvényes a hírhedt Kovács László-i maxima: „Nekünk is meg kellett tanulni akkorának lenni, amekkorák vagyunk, s hogy ez kicsi vagy közepes, ebből a szempontból mellékes.”

1918 őszén részint az antant által diktált fegyverszünetek, részint a Károlyi-rendszer pacifizmusa miatt nem sikerült ütőképes magyar nemzeti haderőt szervezni. Románia katasztrofális 1916. évi vereségei után az antant segítségével újraszervezhette haderejét, így viszonylag intakt és jól felszerelt csapatokkal kezdte meg Erdély megszállását 1918 novemberében.

A román propagandában a „nemzeti egységért folytatott háború” 1919 áprilisában már a tiszántúli, színmagyar lakosságú területeken folyt. Az ellenség április végére elérte Nagy-Románia tervezett nyugati határát, vagyis a Tisza folyó vonalát. Már ekkor lehetőségük lett volna bevonulni Budapestre, ez azonban reálpolitikai megfontolások mentén nem történt meg, mivel a párizsi békekonferencia is kérte, hogy ne keljenek át a Tiszán.

A proletárdiktatúra májusi sikeres hadseregszervezése, majd felvidéki sikerei után a Vörös Hadsereg ­július közepén indított tiszai offenzívája hamar összeomlott, ezt követően katonai szempontból szinte megszűnt az ellenállás a románokkal szemben. Ekkor a bolsevizmus elleni harc ürügyén Bukarest megkezdte a Duna–Tisza közének megszállását, valamint csapatai a magyar főváros felé vonultak. A marxista történetírás honosította meg azt a gondolatot, hogy a proletárdiktatúra 133 napja érdemben már nem járult hozzá a trianoni döntés súlyos igazságtalanságához.

Ezzel szemben az 1919. évi román megszállás indokául mindvégig az szolgált, hogy Bukarest „az euró­pai civilizáció védelmezőjeként” lépett fel. Ebben a nyugati antanthatalmak passzív támogatását élvezték: hasonlóan az 1916 augusztusában­ aláírt bukaresti szerződéshez, amikor a román hadba lépésért cserébe megközelítően 110 000 négyzetkilométernyi területet ígértek oda Magyarországból, három évvel később semmifajta retorzió se érte a románokat, hogy kifosztják országunkat.

Egy rövid ideig nem lehetett eldönteni, hogy megszálló vagy felszabadító katonák érkeztek-e hozzánk 
Fotó: MTI

A bevonulás augusztus 4-én délután négy órakor kezdődött, a főbb sugárutak mentén szinte egyszerre jelentek meg a román alakulatok, amelyeket lovas kürtösök vezettek fel. A megszállás volumene és „ünnepélyessége” egyedül Kolozsvár 1918. december 24-i okkupációjához volt mérhető. Mindez azt a célt is szolgálta, hogy az 1916. december 6-i bukaresti szégyent enyhítsék, amikor a központi hatalmak – így magyar katonák – szállták meg a román fővárost. Gheorghe Mărdărescu román főparancsnok és vezérkara diadalmenetben vonult végig a városon. A Vörös Hadsereg korábbi vezérkari főnöke, Stromfeld Aurél keserű visszaemlékezése szerint a Kálvin térre beérkező román tiszteken virágokat látott.

A román megszállás égisze alatt, jórészt a budapesti kormányzati adottságokat kihasználva, rövid időn belül új magyar hatalmi centrum jött létre. A világháborúban kitűnt József Ágost királyi herceg-tábornagy néhány hétig szerencsétlen sorsú hazánk kormányzója lett, miután augusztus 6-án a Fried­rich István vezette Fehér Ház ellenforradalmi mozgalom behatolt a Sándor-palotába és lemondatta a kommün bukása után felállt Peidl-kormányt. Az antantnak azonban elfogadhatatlan volt egy Habsburg személye, hiszen nem pusztán a Magyar Királyság restaurálásának, hanem az egész Monarchia visszaállításának a veszélyét hordozta magában.

Románia csak nevében és propagandájában volt „felszabadító” haderő: valójában az összeomlott magyar állam tervszerű kizsákmányolása zajlott. Szep­tember 15-ig csak a szolnoki vasútvonalon közel kilencezer vagonnyi terméket vittek ki az országból, miközben Csongrádnál is 9300 áruval megrakott vagon hagyta el hazánkat a Regát felé. Jóllehet a békekonferencia többször felszólította Romániát, hogy fejezze be Magyarország kifosztását, érdemi cselekmény nem történt ennek érdekében, egyedüli kivételt Harry Hill Bandholtz amerikai vezérőrnagy erélyes fellépése jelentett, aki 1919. október 5-én megakadályozta a Magyar Nemzeti Múzeum kirablását.

Az anyagi károk mellett az emberéletekben bekövetkezett veszteségeket is számba kell vennünk. A román megszállás, jelenlegi adataink alapján, mintegy 650 főnyi áldozattal járt.

Ennek tizedét a magyar főváros népessége szenvedte el. Az esetek többségében a rablásokkal egy időben fordult elő gyilkosság vagy nemi erőszak.

Budapest kifosztása, illetve az azzal szorosan összefonódó megalázottság érzése miatt alakult ki az a mítosz, amely szerint Stefan Holban román városparancsnok öngyilkosságot követett el, amikor a visszaéléseket – az antant nyomására – a román király ki kívánta vizsgálni. A valóságban Holban megbecsült tábornokként halt meg, sem az ő, sem mások esetében nem vetődött fel a számonkérés. Hivatalosan csak az első világháborúban elszenvedett anyagi veszteségek miatti kárpótlást, valamint az 1919. évi hadműveletek költségét hajtották be Magyarországon.

A románok végül 1919. november 14-én vonultak ki a magyar fővárosból. Két nappal később a Nemzeti Hadsereg már csak egy kifosztott és porig alázott városba vonulhatott be. A románok szinte napra pontosan 25 évvel később ismét részt vettek Budapest ostromában és megszállásában, ekkor azonban már a Szovjetunió csatlósaiként tették ezt.

A bukaresti diadalíven feltüntetett győztes csaták vagy ütközetek nevénél Budapestet is megtaláljuk. A kommunizmus időszakában ezt ugyan lemeszelték, de a 2014-ben felújított emlékművön ma ismét olvasható Budapest neve.

A szerző történész, Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár

magyarnemzet.hu/belfold/amikor-budapest-roman-kezre-kerult-7177421/