Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Heti Hírek:Petőfi Sándor költőnk sorsának legújabb kutatási eredményei…

2015.07.16

 

 Petőfi Sándor költőnk sorsának legújabb kutatási eredményei…

ÁPRILIS 27.   HETIHIREK   

petofi fog

Az első világháború után orosz fogságból hazatért hadifoglyok az 1920-as, 30-as években olyan híreket terjesztettek, és lapokban is közreadtak, hogy a Bajkál tón is túl lévő Barguzinban Petőfiről hallottak. Sőt egyesek a sírját is látni vélték. A hírt akkoriban sokan felkapták, sőt egy nyomdász még újság kivágásokat is „nyomtatott” (mint hamar kiderült hamisított). Ebben valótlan dolgokat tálalva lovagolta meg az akkori érdeklődést, cikkeiért jó pénzt gyűjtve. Persze az akkori sztálini Szovjetunióba senki nem mehetett ki utánanézni, van-e igazság a hírekben. Azért is volt ez érdekes, mert a csata után rögtön, de még évek múltán is igen sokan keresték Petőfi nyomait, kikérdezve a környéken élőket, katonatársakat, mindenkit, aki esetleg valami adattal szolgálhatott volna. Kereste felesége Szendrey Júlia, de barátja Jókai Mór is szervezett kutatócsoportot, de soha senki semmit sem talált, néhány papírfecnin kívül.

A legjobban a Lüders cári tábornok mellé beosztott osztrák őrnagy, A. von der Heydte szavait hitték el, és fogadták el  ténynek, aki a Petőfi keresésére indult Szendrey Júliának is nyilatkozott. Heydte a csata után bejárta a csatateret és környékét, és öltözete és testalkata után ítélve látott olyan holttestet, melyet Petőfinek vélt. Heydte azonban még több alkalommal is nyilatkozott, először nagy fekete körszakállasnak, máskor szőke hajúnak és kis hegyes szakállúnak írta le Petőfit, ami közül egyik sem illett Petőfire. Másik „szemtanú”, Lengyel József szanitéc volt, aki állítólag lovon való menekülése közben látta Petőfit, akit az orosz lovasság bekerített.

Az 1980-as években Balajthy András és Kéri Edit összegyűjtötték a korabeli lapokban megjelent írásokat, és felkeresték a hírhozók gyerekeit, unokáit. Kéri Edit igen sokoldalú és rendkívüli tehetség volt. Fiatal korában zenélt, énekelt, sőt egyik matematika versenyen Marx György, a későbbi akadémikus mögött második helyezést ért el. Kériből színésznő, majd író, újságíró lett. Kutatása közben meggyőző adatokat talált Petőfivel kapcsolatban. Szerinte is Petőfi nem halt meg 1849-ben a fehéregyházi csatában, hanem sebesülten fogságba esett, és az osztrák elfogató parancs hatására veszélyes fogolyként Szibériába hurcolták. A Barguzinba tartó út majdnem két évig(!) tartott abban az időben. Innen megszökni képtelenség volt. Ehhez lovas kocsi, utitárs(ak), pénz és legfőképp hivatalos papír kellett volna.

 Kéri a meggyőző érveit újságban is megjelentette, amivel sok akadémikus történész ellenállását váltotta ki. Nem hitték el ugyanis, hogy orosz fogságba kerülhettek volna magyar foglyok, mivel erről sehol nem találtak írásbeli nyomokat. Kéri azonban nem hátrált meg. Egy bulldog kitartásával szimatolt, nyomozott tovább a bécsi katonai levéltártól a szlovák Malacki-ig és a magyar nyomokig mindent igyekezett felkutatni. Majd Balajthyval együtt Soros Györgytől kezdve több személytől és vállalattól próbáltak pénzt szerezni a barguzini kutatáshoz. Végül Morvai László kazángyártót sikerült megnyerniük. Kéri és Kiszely István antropológus egyetemi tanár megkeresett két amerikai antropológus professzort, és két, az Akadémiánkon dolgozó régészt. Egy feltáró csapatot állítottak össze a kutatáshoz. Csatlakoztak hozzájuk újságírók, filmesek és két orosz antropológus. Így végül egy 23 fős csapat indult el 1989. július 13-án, Morvai pénze segítségével Barguzinba.

Még jóval az indulás előtt a Petőfi expedíció híre eljutott a Szovjetunióba is. Tudomást szerzett róla V. V. Pagirja munkácsi újságíró, helytörténész. Ö ajánlotta Kéri Editnek A. V. Tyivanyenko Ulan Ude-i történész kandidátust, aki a Barguzin környéki népdalok és más történelmi hagyományok gyűjtésével foglalkozott. Mindketten lelkes hívei lettek a Petőfi kutatásnak. Szinte hihetetlen véletlen folytán szerzett tudomást a készülő expedícióról egy Moszkvában élő idős mérnök, J. D. Vinokur is. Ő tízéves koráig Barguzinban élt és a nagyapjától hallott egy külföldi költőről. Nagyapja megmutatta neki annak sírhelyét is, a barguzini ótemetőben. Amikor Kéri – néhány segítő társával és ennek ismeretében – előzetes bejárásra Barguzinba utazott ez a Vinokur csatlakozott hozzá és a temetőben legelésző tehenek között másfél méter pontossággal (mint később kiderült!) megmutatta azt a helyet, ahol az állítólagos költő sírja volt.

Amikor azután az expedíció megérkezett és munkához látott, rögtön a Vinokur által megjelölt hely közelében kezdték el a kutatóárkok kijelölését és az ásatást. Így már július 17-én olyan csontvázra találtak, ami első ránézésre is (kiálló szemfog, alacsony termet) utalt arra, nem jöttek hiába. A csontokat napokig vizsgálva több mint húsz olyan jegyet találtak rajta, ami Petőfire jellemző volt.  Például Petőfi egyik barátja feljegyezte, hogy bár nagyon jól bírta a gyaloglást, hegyre felfelé menni nagyon nem szertett, ekkor igen hamar kimerült. Ennek oka a bal térdkalácsának veleszületett hiánya volt. Ezt valóban nem találták meg. Megtalálták viszont a lábszáron és egyik bordáján Petőfi gyerekkori sérüléseinek nyomát és más rá jellemző ismertetőjegyeket is. A vizsgálat július 23-ig tartott, ekkor foglalták össze „hivatalosan”, hogy a talált csontváz vizsgált és mért adatai szerint „semmi ok annak feltételezésére, hogy az nem Petőfi földi maradványaival egyezik”.

Amíg az ásatás tovább folyt, Kéri Edit különös versekre, népdalokra talált az Ulan Udei levéltárban. Ebben Tyivanyenko volt a segítségére. Az Alekszander-ből Zander, vagy máshol Petifájev aláírással írt versek között szerepel a „Szomorú életem volt”, a „Transzilván” (Transzilvánia=Erdély), a „Véres napokról álmodom” tartalmával összecsengő „Álmaim” és több más vers. Ezekben szerepelnek a kék Duna, a szalmatető, a rózsaszirom, a csalogány szavak. Hozzá kell tenni, ott a burját földön szalma nincs, fából készítik a tetőt, de a rózsa se él meg és csalogány sincsen. A Petőfi korában írástudatlan környékbeli lakosok honnan tudhattak volna Transzilvániáról? A verseket, dalokat megtanulták, és így hagyományozták gyerekeikre. Eliaszov professzor egyik néprajzi gyűjtőútján 1937-ben járt egy Barguzin melletti faluban és az igen idős Morokova asszony elmondta, 10-14 évesként személyesen ismerte Petrovicsot, és titokzatos idegennek tartották szülei, aki verseket, dalokat ír, megtanítja őket varsát készíteni, léket vágni a befagyott folyóba és abban halászni.

Amikor ezek a hírek Magyarországra eljutottak, azonnal megindult Fekete Sándor akadémikus, Petőfi kutató vezetésével a máig tartó háború Morvaiék ellen.  Kezdődött azzal, hogy a lelet egy zsidó nő maradványa. Hajós Ferenc egyetemi tanár a fényképet látva kijelenti: ”Jaj de takaros egy női csontváz”. Ugyanezt látta Szentágothai János az Akadémia akkori elnöke is, szintén a fényképről megítélve. A talált személy medencecsontja valóban szélesebb volt az átlagnál, de nem jellegzetesen női alkat. Az irodalmi adatok férfiakra: 73-94, nőkre 91-115-ös arányt mutatnak, ez Petőfinél 93, vagyis még a férfiakra megszabott határok között van. E medence más méretei már férfias jelleget mutattak. De férfias az izmok erősségét jelentő, csonthoz való tapadási helyek mérete, a lábszárcsont alakja és mérete is. Kizárólag férfiakra jellemző, hogy az állkapocs két végén kis nyúlvány van. Ezt is megállapították Barguzinban. Mikor azonban Amerikába elkerült a csontváz, furcsa mód ezek a kidudorodások eltűntek. Az amerikai elektronmikroszkópos vizsgálat kimutatta a csonton a reszelő fémnyomait! Csak évek múlva derült ki, hogy Szabó Géza régész, mint a feltáró bizottság tagja az Akadémiának (is) dolgozott. Talán ő reszelhette le még Barguzinban. Az amerikai kutatók a lábszárcsont belsejéből vérnyomokat is tudtak rögzíteni, ami alapján egyértelművé vált, hogy a csont férfié volt. Mindezeket jegyzőkönyvben rögzítették. Morvaiék kérték, engedélyezzék piciny csontminta kivételét Petőfi anyja, Hrúz Mária csontjából, DNS összehasonlításra. Erre a Petőfi család sírboltját valaki megbolygatta, mintha hirtelen szükség lett volna a renoválására. Aztán máig nem engedélyezték a mintavételt. Kiderült hajmintából is lehetne ilyen vizsgálatot végeztetni. Erre eltűnt Petőfi (és Szendrei Júlia) hajtincse!  Még Barguzinban, amikor a koponyát kiemelték, a film szerint megjegyezték, hogy az illető haja fekete és kissé őszes. Ez a haj később Szabó Géza szerint „hajszálgyökerekké” változott (de fekete és őszes?).

Végül is Petőfi nagynénjének, Hrúz Annának egyik leszármazottja adott vérmintát, és azzal végeztek DNS azonosítást. Ez Kínában meg is történt és 99,9 %-os azonosságot találtak a barguzini csontok DNS-ével. (Az apasági vizsgálatnál ettől jóval kisebb százalék esetén is kimondják a rokonságot!). Az akadémikus urak még erre is azt mondták, a DNS vizsgálat nem alkalmas a rokonság kimutatására!

A közvélemény azonban egyre inkább Morvaiéknak ad igazat. Követelik, végre illően temessük el a kegyetlen véget ért nagy költőnket, Petőfit!  (2015. július 17. 11h-kor)

Baky Miklós

hetihirek.hu/2015/04/27/Petőfi koponyája a kiálló szemfoggal Fotó: Ujvári Sándor