Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan fogták el és internálták Petőfi Sándor két héttel a csata után?

 Sándor Fuksz    Petőfi

 

De más forrást is találhatott volna, aki akart...

Egy Sdrávich József nevű publicista tette közzé a következő írást, amelyben a Bartha János honvédszázados visszaemlékezésén túl további fontos adat található:

"És most álljon itt rövid kivonatban a Bartha úr levele, melyből kihagyván a csataképet és más egyéb olyant, miket itt e helyen felhozni nem láttam volt annyira szükségesnek:

„A csata elmúltával – úgymond Bartha úr, - másnap Heydte osztrák ezredes hányatta sírba az elhunyt bajnokokat; azonban, kikben még egy kis életjel mutatkozott, - ezeket részint orosz kezekbe, részint pedig a közel fekvő faluk polgárainak ápolásukba adta. Így jutottam én is ötöd magammal Segesvárt 14 sebbel a Bakon féle házba.

– Itt létem alatt egy alkalommal betévedt hozzánk egy faárus székely atyafi, Verebélyesi lakos, - aki minden felhívás vagy kérdezősködés dacára elbeszélte nekünk, hogy ő a csata után két hétig ápolt istállója padján egy nagyon megsebesült hazafit, aki midőn felüdült, az ő kíséretében, illetőleg kalandozása mellett ment ki éjjel a román határszélre, s ott az elváláskor magát – Petőfi Sándornak nyílvánítá.”

Ha már most ehhez hozzá vesszük Grf. Kálnoky Sándor volt honvéd alezredes hadsegédének azon előadását, melyben azt állította volt az illető: miszerint ő Petőfit a csata után mintegy két héttel az úgynevezett koronkai* úton találta volt másod magáva., - továbbá pedig azon ténykörülményt is, miszerint éppen azon idő tájban a román határ szélén számtalan orosz lovasok cirkáltak, kik az ott kibujdosni szándékozott emigránsok közül nem egyet ejtettek fogságukba; - akkor ha nem is éppen positíve, - de mint valószínű – felőle az tehető fel, miszerint Petőfi ott eshetett orosz kezekbe, és mint több mások, úgy ő is gályarabságra Szibériába internálva lett.

Tegye meg ennélfogva a kormány kötelességét mielőbb e nagy hazafi iránt akár egy expedíció segítségével, akár pedig más úton, - mert erre Petőfi magát érdemessé tette nem csak hazája, de az egész művelt világ előtt is; - mert ő díszére vált az emberi nemnek.”

*)Lásd a Vajda János által szerkesztett „Nővilág” című szépirodalmi lap 1860-61-ik évfolyamait.

Sdrávich József, SZABADSÁG, Nagyvárad, 1877. április 26.

Némi magyarázattal szolgál ez a cikk az orosz hadifogságra is: a Törökország felé menekülők elől akarták a kozákok lezárni az utat - így foghatták el Petőfit is.

 

www.facebook.com/groups/PetofiSandor/