Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jelentse fel a pap a gyónót, aki szexuális zaklatást vagy pedofíliát vall meg, Szabó, Tordai, Vadai törvényjavaslata szerint

 Mihály Kéryd

A DK és a Párbeszéd a gyónási titkot is két lábbal tiporná
Lazítana a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció a papok gyónásra vonatkozó titoktartási esküjén. A két párt törvénymódosítást nyújtott be, mely arra kötelezné a tiszteleteseket, hogy ha szexuális zaklatást vagy pedofíliát érint a bűncselekmény, a gyónás során elhangzott információkat adják tovább a hatóságoknak. Osztie Zoltán katolikus plébános erre úgy reagált: ha valaki eleve tagadja Isten létezését, az nem szólhat hozzá egy vallási életmegnyilvánuláshoz. Megjegyezte, inkább arra kellene koncentrálniuk, hogy mekkora sérülést okoznak a fiataloknak a genderelmélet erőszakos terjesztésével.
 
Szabó Tímea és Tordai Bence, a Párbeszéd politikusai után Vadai Ágnes DK-s képviselő is törvényjavaslatot nyújtott be, hogy arra kötelezzék a gyónási titok megtartására felesküdött papokat: jelentsék fel azt a gyónót, aki szexuális zaklatást vagy pedofíliát követett el, és azt bevallja a gyóntatószékben. Szeretnék tehát, hogy a gyónási titkot felülírja a feljelentési kötelezettség.
 
Szabó Tímeáék egyebek mellett azzal indokolják törvényjavaslatukat, hogy „az egyházakban – különösen a katolikus egyházban – hosszú évtizedek hallgatása és elhallgatása után csak az elmúlt néhány évben derült fény az egyházi személyek által elkövetett pedofil cselekményekre, vélhetően igen magas látencia mellett”.
Diszkrimináció a katolikus egyházzal szemben. Mint írják, „a pedofil ügyek más egyházakat is érintenek, de az elmúlt években a katolikus egyházról derült ki a legtöbb ilyen ügy, emiatt emeljük ki a módosító javaslatunk indoklásában ezen egyházat”. Szerintük az egyházak, illetve az egyházi személyek speciális jellege – a napvilágra került ügyekből, illetve azok kezeléséből is kiindulva – elengedhetetlenné teszi speciális szabályozás bevezetését.
Azt szeretnék, hogy a titoktartási kötelezettség ne terjedjen ki a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményre vonatkozó információkra. A DK-s javaslat szerint pedig már 3 év börtönt is kaphatna az a pap, aki tartja a gyónási titkot, ha efféle információ jut tudomására.
 
)
Elfogadhatatlan minden szexuális visszaélés
 
Nem véletlenül tett javaslatot a napokban a Fidesz és KDNP arra, hogy a pedofíliát szigorúbban szankcionálják. Elfogadhatatlan minden ilyen visszaélés, támadás a fiatalkorúakkal szemben. Ezeket az eseteket fel kell tárni, és el kell zárni a fiataloktól azokat a személyeket, akikről kiderül, hogy ilyen visszaélésekben érintettek – nyilatkozta lapunknak Osztie Zoltán katolikus plébános. Hozzátette, ez egyértelmű és világos, senki nem vonta kétségbe. Ugyanakkor szerinte az ügy diszkriminatív kezelése elfogadhatatlan.
 
Csak azt nem értem, hogy miért éppen ez a politikai oldal játssza el, hogy fontos számára a fiatalkorúak sorsa, amikor a genderideológiát forszírozza, méghozzá iszonyatos terrorral?
 
– mutatott rá. Mint fogalmazott, a genderelméletet minden eszközzel keresztülverik rajtuk, és ezzel ők maguk követnek el súlyos bűncselekményt a gyerekekkel és a fiatal nemzedékkel szemben, méghozzá óvodás kortól kezdve. – Az pedig egyértelmű diszkrimináció, hogy kiemelten a katolikus és csak a katolikus egyházat vádolják pedofíliával. Az lenne a korrekt, ha felülvizsgálnának minden olyan szakmát, ahol fiatalokkal és nőkkel foglalkoznak, ahol megtörténhet a pedofília vagy a szexuális zaklatás: a pedagógusokat, a színművészeket, rendezőket, médiaszemélyiségeket… Vajon hány százalék azok aránya ezekben a szakmákban, akik pedofíliával vagy szexuális zaklatással vádolhatók? – tette fel a kérdést.
 
Szerinte nyilvánvaló, hogy ez a fajta diszkrimináció egy nemtelen támadás a katolikus egyházzal szemben, amit Osztie atya határozottan visszautasít. Leszögezte: „ezek a politikusok bűnözők, mert a genderelmélet terjesztésével az emberről olyan torz képet alkotnak és préselnek át a társadalmon, ami összeegyeztethetetlen a természetessel és a természet rendjével”.
Eközben a katolikus egyház megkezdte a legszigorúbb gyermekvédelmi rendszer felépítését, sőt, a magyar egyház élen jár a gyakorlati cselekvésben. Lapunk úgy tudja, a kifejezetten erre a célra kifejlesztett jelzőrendszerbe a legnépesebb hazai egyházmegyében két esztendő alatt csupán négy bejelentés érkezett, melyek közül egy bevallottan azt tesztelte csupán, milyen gyorsan érkezik reakció a bejelentésre. Kivizsgálást érdemlő ügy alig van, a sajtó ezeket erősíti fel, bulvár stílusban, sokszor egyoldalúan és félinformációk alapján.
 
Hitetlen provokátorok a baloldalon
 
A gyónási titok szentségének eltörlése olyasfajta beavatkozás a katolikus egyház lelki, természetfeletti szolgálatába és hatalmába, ami végleg a terror megnyilvánulása. Terror, amit ők alkalmaznak. Akár akarják, akár nem, az embernek van egy belső lelki élete – avagy intim szférája, talán ezt a kifejezést jobban magukénak érzik. Ebbe erőszakkal behatolni terrorizmus, vagyis ezek a politikai erők terroristák – szögezte le az atya. Rámutatott: azok, akik a szentgyónást végzik, Isten színe előtt tárják fel a szívüket, nem a papnak. – Csak az a baj, hogy akik most ezt a törvényjavaslatot beadták, ebből semmit nem értenek. Ha valaki tagadja Isten létezését, az hogy tud hozzászólni egy vallási életmegnyilvánuláshoz, ami az Istennel való kapcsolat léte és megvallása nélkül nem értelmezhető?
 
Valójában ők nem is tudják értelmezni azt, amiről beszélnek. Isten bocsássa meg nekik, mert nem tudják, mit beszélnek! – tette hozzá Osztie Zoltán. – Szabó Tímea, Tordai Bence és Vadai Ágnes szíveskedjenek feltárni a katolikus egyház bűnbánati gyakorlatával kapcsolatos tudásukat és ismeretanyagukat! – szólította fel az érintetteket. Mint mondta, ő sem beszél olyan dologról, amiről nem rendelkezik megfelelő tudással. Hozzátette: „Ez egy súlyos uszítás a társadalom egy jelentős, megbízható rétege ellen. Hasonló ahhoz a támadáshoz, amit Niedermüller Péter művelt a keresztények ellen, amikor azt mondta, hogy a fehér, hetero keresztények rémisztő képződmények. Dobrev Klára szóhasználatával élve: ezt nem fogjuk elfelejteni!”