Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Révész Éva: Kora Árpád-kori keleti kereszténység kezdete Magyarországon

2015.02.03

 Szabó Gábor: ELŐSZÓ RÉVÉSZ ÉVA TANULMÁNYÁHOZ

 

A tanulmány a következő történelmi igazságokat bizonyítja be:

 

1. Bizáncban először Bulcsú vezér, majd Gyula fejedelem is megkeresztelkedett görögkeleti rítus szerint. Gyula magával hozta a magyarok közé Hierotheos szerzetest, akit a patriarcha „Turkia püspökévé” szentelt. A püspök megkezdte a magyarok térítését görögkeleti vallásra.

 

2. Sarolt, Gyula lánya - aki szintén görögkeleti keresztény volt - hatására vette fel férje, Géza fejedelem a keresztény vallást.

 

3. Schwarz Gottfried (1707-1786) evangélikus teológus bizánci források alapján végzett kutatómunkája alapján, a Szent Koronát Bizáncból ezek a vezérek hozták Magyarországra, Konstantin császár ajándékaként Géza fejedelem számára. Ezt azért magam vitatnám, mert Szent Istvánt szerintem nem a Szent Koronával koronázták meg, tehát nem lehetett akkor még a család birtokában.

 

4. Szent István király anyja Sarolt volt, aki belehalt a szülésbe.

 

5. Géza fejedelem 984-ben feleségül vette lengyel Adelhaidot. Ő lett a Koppány-lázadás idejére Géza özvegye. Adelhaid a római katolikus kereszténységet helyezte előtérbe, így Vajk/István/ római rítus szerint is meg lett keresztelve. Másodszor, hiszen nemhiába kellett nevet változtatnia. Logikus, hogy a csecsemőt Vajknak görögkeleti rítus szerint megkeresztelték, csak amikor már az új római katolikus feleség, Adelhaid színre lépett, akkor ő követelhette ki a gyöngülő Gézától a német papokkal való keresztséget, és a tinédzser Vajk névváltoztatását.

 

 

 

Műhelyszemináriumi dolgozatok 

 

Idő és emlékezet Idő és emlékezet Idő és emlékezet Idő és emlékezet

 A kora Árpád-kori keleti kereszténység hazai egyházi kutatásáról

 

Révész Éva SZTE BTK Történeti Segédtudományok Tanszék

 

 

Jelen tanulmányom /academia.edu/2571539/Idő_és_emlékezet/ az egyházi történetírásban jelentkező kölcsön-hatásokat mutatja be, melyek a „napi politika” és a témáról kialakított kép között jelentkeztek a keleti kereszténység korai szerepét illetően a magyar történelemben.

 

A keleti kereszténység Árpád-kori történetének kutatása a középgörög (bizánci) írott források felfedezéséig, közzétételéig nyúlik vissza, hiszen ezek révén váltak ismertté azok az adatok, melyek a X. század közepi eseményekről, a konstantinápolyi keresztségekről tudósítanak.

 A korai magyar történelem monografikus feldolgozásához elsők közt használta fel a bizánci forrásokat Schwarz Gottfried. Kortársainak, jelesül a jezsuita iskola történészeinek köszönhet, hogy e bizánci munkákat közzétették és a honi kutatásba bevonták.

 A Rintelnben működő evangélikus superintendens Schwarz Gottfried (Igló, 1707. november 19. – Rinteln, 1786. november 13.) kiterjedt tudományos munkásságot folytatott (a teológia, a filozófia, a történelem és a numizmatika területén). Nevéhez fűződik a Szilveszter-bulla hitelességének megkérdőjelezése; ebbéli gyanúját végérvényesen Karácsonyi János bizonyította.

Gabriel de iuxta Hornad álnéven adta közre munkáját, melyben Skylitzés, Zonaras és Kedrénos művei nyomán írta meg, hogy a görög egyház elsőként térített a magyarok között. A X. század közepén megkeresztelkedett magyar vezérek – Bulcsú és Gyula – keresztségét követően, utóbbi hozta a magyarok közé Hierotheos szerzetest, akit a patriarcha „Turkia püspökévé” szentelt, és kezdte meg a magyarok térítését. Sarolt, Gyula lánya szintén keresztény volt, hatására vette fel férje, Géza fejedelem a keresztény vallást.

 E nézetével vitába szálltak a jezsuiták. Sem Pray György (Érsekújvár, 1723. szeptember 11. – Pest, 1801. szeptember 23.), sem Karl Franz Palma, sem Kollár Ádám (Tyerhova, 1718. április 15. – Bécs, 1783. július 15.), nem értett vele egyet, mivel vitatták a bizánci historikusok műveinek hitelességét. Schwarz ugyanakkor a jezsuita tudósok Szent Koronához kötődő felfogásával szállt vitába, mely a jezsuiták szerint a magyar állam pápasághoz való szoros kötődésének a jelképe. Elméletüket a Hartvik-legenda alapján állították fel, ezért a pápa által küldött koronának tartották. Schwarz ellenben azt állapította meg, hogy a korona bizánci eredetű. Véleménye szerint a X. században Bizáncban járt magyar vezérek hozták magukkal Konstantin császár ajándékaként Géza fejedelem számára.

 

 E nézetbeli kettősség a XIX. századi történészek között is megmaradt. Míg Buday Ésaiás, Péczely József és Horváth Mihály Schwarz nyomdokain haladt tovább, addig Fejér György a jezsuiták nézőpontjára helyezkedett a források és hozzájuk kapcsolódó események megítélésében. A hittudós-történész Buday Ésaiás (Pér, 1766. május 7. – Debrecen,1841. július 14.) református püspök Anonymusból indult ki, aki szerint Taksony (Toxun) jóindulattal viseltetett az idegenek iránt, ami véleménye szerint magában hordozta, hogy az idegenek és vallásuk iránt egyaránt, ez a bizonyítéka annak, hogy az idejében kezdett el terjedni a kereszténység a magyarok között. Itt citálja Skylitzés tudósítását, megemlíti Schwarz munkáját, valamint az véleményét vitatókat, úgymint Kollár Ádámot, Pray Györgyöt, Kaprinai Istvánt, valamint Karl Franz Palmat is. Buday úgy tűnik, mintha nem foglalna állást, azonban véleménye tetten érhető, mikor Sarolt hatásaként írja le Géza keresztségét, ami egyenes következménye Bulcsú és Gyula keresztségének, valamint Hierotheos működésének.

 

A tudós református debreceni tanár Péczely Józsefet (Révkomárom,1789. december 25. – Debrecen, 1849. május 23.) történelem oktatói munkássága ösztönözte a magyar történet megírására. A kereszténységterjedését már a Géza alatti idegen bevándorláshoz kapcsolja: „honunk’áldott földjével meg ösmerkedett idegenek seregestűl költözködtek az országba, … miveltebbé lenni is segítették; ’s ugyan azok a ’Keresztyénvallás’ lábra kapását is siettették”, de egyesek – Bulcsú és Gyula – már Taksony idejében „bevették a ’Krisztus’ vallását”, „ha hiszünk a’ Görög Történetíróknak”.

A Gyulával érkezett Hierotheos terjesztette a hitet a „Görög vagy Keleti Ekklé’sia rendtartása szerint, mire látszik többek közt mutatni mind több hónapjainknak Görög Szentekről lett elneveztetése, mindezen nálunk máig is fenlévő nevezet Ó hit, melylyel később a’ Római Pápához állott Eleink az oda hagyás után a’ Görög vallást nevezték.”

Géza megkeresztelkedésével kapcsolatban két nézetet is említ, egyik szerint még 977-ben a Sarolttal kötött házasságkötés következtében került rá sor, másik szerint csak később, Prágai Adalbert keresztelte meg az akkor 14 éves fiával együtt 994/995-ben. Bár külön nem tér ki rá, ki volt István anyja, de a Koppány-féle lázadás kapcsán említi, hogy a 984-ben feleségül vett lengyel Adelhaid volt az özvegye. Miután 994/995-ben Istvánt 14 évesnek mondja, és 984-re teszi az új házasságkötést, így ki nem jelentve, de István anyjának Saroltot, az első feleséget nevezi meg.

 

Az elsősorban forráskiadó munkássága révén ismert Fejér György (Keszthely, 1766. április 23. – Pest, 1851. július 2.) pestújhegyi prépost-kanonok magyar egyháztörténeti munkájának önálló fejezetében foglalkozott a korai keresztségek problémájával; és már a címével – Ecclesiae Graecaenon debentur

kifejezi állásfoglalását. Ütközteti Skylitzés, Kedrénos ésZonaras szövegét a DAI-ként közismert X. század közepi államkormányzati művel, hiányolva az utóbbiból a Gyulára vonatkozó híradást, végezetül Anonymussal is. Úgy véli Fejér, hogy Skylitzés és az adatait felhasználó másik két bizánci szerző is, kései híradás nem lévén kortársak, téves információra alapozták a Gyula-féle keresztség történetét, későbbi eseményekkel, az utóbb Erdélybe költözött románok görög rítusú kereszténységével mosták egybe a területi azonosság miatt a történéseket, ezért nem fogadja el hitelesnek híradásukat. Fejér kritikai megjegyzését az teszi problematikussá, hogy a XI. század második felében alkotó Skylitzés idején a románok még nem kezdtek el beszivárogni Erdélybe, így a görög rítusú kereszténységüket nem keverhette össze Gyula keresztségével a bizánci szerző.

 

Horváth Mihály (Szentes, 1809. október 20. – Karlsbad, 1878.augusztus 19.) katolikus címzetes püspök jelentős, a magyar történelemre vonatkozó levéltári kutatásokat végzett. A szabadságharc kitörése előtt, plébánossága alatt a szabadidejében a bécsi, soproni és kismartoni levéltárakban dolgozott, majd a szabadságharc leverése után, 18 évnyi külföldi száműzetése idején különböző európai városokban – Párizs,Montmorency, Genova, Nizza, Firenze, Genf, Brüsszel – élt, ahol ugyancsak a magyar történelemre vonatkozó levéltári kutatásokkal foglalkozott. Brüsszelben kiadta az 1451–1562 közti magyar történelemre vonatkozó oklevelek hosszú sorát. E kutatásai eredményeképpen művei új elemeket is tartalmaznak az eddigi munkákhoz képest. A Bizánc ellen irányuló hadjáratok kivédésére kötött második ötéves békeszerződés kapcsán említi, hogy e béke biztosítására tartottak egy-egy magyar főurat túszként a bizánci udvarban, akikkel az volt az tervük, „hogy ezen, egymást időnként felváltandó magyarurakat a keresztény vallásra édesgesse, s általok a népben is utat nyisson a kereszténység fölvételének”. Így került sor előbb Bulcsú, utóbb Gyula megkeresztelkedésére. Gyula meg is maradt új hitében, sőt családját is megkeresztelte a vele érkezett Hierotheos szerzetes-püspök, így lánya, Sarolt később Géza fejedelemmel kötött házassága révén „férjénél is elkészítette az utat a kereszténység felvételére”. Géza még Taksony életében elvette Saroltot. Gyula, aki a „byzanczi udvarban időzése alatt nem csak kereszténynyé lett, hanem az európai politika viszonyaival is bővebben megismerkedhetett”, beavatta azokba vejét is. Ezek „ébreszthették fel Geizában annak érzetét, hogy nemzetének múlhatatlan szükséges megváltoztatnia a maga életmódját, foglalkodásait s erkölcseit … ezen átalakulásra pedig legczélszerübb módul önként ajánlkozék a keresztény vallás felvétele”.

 

Géza nyugati kereszténységre térése mögötti okként azt látszik meghúzódni, hogy „fia szülésébe belehalt Saroltot követően a lengyel Adelhaidot elvéve, az új asszony Gézát ebbe az irányba terelte.” Kifejti, hogy a magyarok keletről hozták magukkal a vallási türelmet, ahol már „a különféle vallási tanok ismerete… elterjedve volt légyen”. Erre hozza bizonyítékul a magyar vajda Konstantinnal való találkozását, valamint azt is fontosnak tarja leszögezni, hogy arról egyetlen adat sincs, miszerint a magyarok a kereszténységet, a keresztényeket üldözték volna. Ez a vallási türelem volt az, ami könnyen utat nyitott a kereszténységnek. Hierotheos Gyula „törzsében is terjesztette, … a hazában első volt és utóbb rómaivá alakíttatott, ó-hitnek nevezett keleti keresztény vallást”.

 

A XIX. század végén – a honfoglalás ezeréves évfordulója okán – a korai magyar történelem felé fordulás mellett a görög-katolikus egyházszervezet megszervezésére irányuló politikai törekvések, egyeztetések, majd az egyházmegye megszervezése idején a téma felé fordult a figyelem és felélénkült az irodalma, olykor heves vitát váltva ki.

 Reiner Zsigmond (Gyulafehérvár, 1862. június 21. – Budapest, 1907. június 29.) miniszteri államtitkárként hivatalból foglalkozott az egyházszervezéssel, melyről 1907-ben tette közzé tanulmányát. Előszavában a szervezés munkálatairól beszámol: a „képviselőház 1907. évi márczius 19-én tartott ülésén … azon határozatot hozta, hogy a szatmári görög-keleti magyar hivek” saját plébánia létrehozására irányuló tervét támogatják.

Ezt az önálló görög-katolikus egyházmegyét hosszas tárgyalások és X. (Szent) Pius pápa (1903–1914)

Christifideles graeci kezdet bullája után 1912. június 8-án alapították meg, első püspökét, Miklósy Istvánt 1913. október 5-én szentelték fel, mely hivatalt haláláig betöltötte.

 

 Miklósy István görög-katolikus püspök (Rákóc, 1857. augusztus 22. –Nyíregyháza, 1937. október 29.) 1922. november 17-én kelt VII/1922.számú püspöki körlevelében – melyben a görög-katolikus magyarok múltjáról az 1912-ben felállított egyházmegye tízéves évfordulója alkalmából ír a hajdúdorogi egyházmegye papságához, gyülekezetéhez szólt. A témát ekként tárgyalja: „Az a kérdés már most: volt-e valamelyes része a keleti egyháznak a térités létmentő munkájában? E kérdésre Kedrenosz, Zonarasz, Kuropalatesz görög történetirók egyezőleg ekként felelnek: ’Bultsu és Gyula, két magyar vezér, Konstantinápolyba menvén s Theophilactusz pátriárchától fölvevén a keresztséget. Több szerzetest és papot – ezek között Hierotheust – hoztak magukkal Erdélybe, ahol más magyarokkal együtt Sarolta, Gyula leánya is megkeresztelkedett s miután Gejzához férjhez ment. A keresztényvallás terjesztését magában Magyarországban is elősegitette.’ Megerősiti ezt Nesztor, a 11-ik század orosz történetirója mondván: ’Istentől vezérelve a magyarok két fejedelme Konstantinápolyba ment s a szent keresztséget önmaguk s alattvalóik számára kiesdekelték.’ Kézai Simon 13-ik századbeli krónikásunk még azzal egésziti ki az imént előadottakat, hogy Sarolta – Szent István anyja – férjét Gejzát is Krisztus hitére téritette. Ezen ősrégi feljegyzésekkel dr. Karácsonyi János ’Mi köze a görögegyháznak a magyarok megtéréséhez’ cimű tanulmányában könnyen végez. Azt mondja ugyanis: ’Semmi köze.’ … Mi görög katholikus magyarok pedig,akik e kérdést vitásnak sohasem tekintettük … a névszerint felsorolt fejedelmi személyiségekben ritusbeli, magyar őseinket tiszteljük.”

 

Miklósy István felhasználja a Thallóczy Lajos által 1896-banközzétett ószláv forrást, a Nikon-krónikát is, mely a X. század közepi keresztségekre vonatkozó, a bizánci forrásokat nem csupán megerősít, hanem azokat kiegészít tudósítást tartalmaz, azonban tévesen a XVI. Századi Nikon-krónikát összecseréli a XI. századi ún. Nesztor-krónikával, ez utóbbit nevezve meg információi forrásaként. A katolikus pap-egyháztörténész, nagyváradi kanonok

Karácsonyi János (Gyula, 1858. december 15. – Nagyvárad, 1929. január 1.) 1924-es vitairatában, melynek megírására közvetlenül Miklósy István püspökkörlevele indította, ekkor már nem először foglalkozik a témával, de a korábbihoz képest sokkal kimerítőbben, és nézetén is változtatva ír a kérdésről. Míg 1890-es írásában még elfogadja Skylitzes tudósítását Gyula keresztségéről, valamint Hierotheos működésére vonatkozólag, melyet úgy értékel, hogy „egy kis sikertelen kísérletnek tarthatjuk … mint a min volt a később Ajton (Ahtony) marosmenti főúrtól behozott görög szerzeteseké”, addig e kési munkájában már a bizánci források hitelességét, azok adatait is megkérdőjelezi. Érve, hogy a három történeti munka tulajdonképp egy, hiszen Kedrénos és Zonaras Skylitzést másolta, az eredeti Skylitzés-híradás pedig a vonatkozó időszak történetére nézve bizonyíthatóan hiteles forrással nem rendelkezett. Ezen kívül a további részletekre nézve – Sarolt szerepe, mint Géza felesége és István anyja – ütközteti a hazai és külföldi latin, valamint bizánci kútfők adatait, továbbra is fenntartva ezek alapján véleményét, hogy nem Sarolt, hanem a lengyel hercegnő volt Géza felesége és István anyja. Végkövetkeztetése az, hogy a görög egyháznak nem volt szerepe a magyarok kereszténységre térítésében. Ezt követően felvázolja a görög katolikusok történetét, melyet csupán a XVI. századig tart visszavezethetnek. Kitér Schwarz munkájára, vonatkozó érveire is, amihez részben felekezeti alapon is viszonyulva kijelenti, hogy „a katholikus egyház kisebbítésére és bosszantására” írt mű.”

Véleményváltozását nem csupán ez a vallási ellenérzés, hanem a magyar állam életében ekkorra bekövetkezett változások is motiválták, egyúttal objektivitását is befolyásolták[…]

 

Ajtony keresztségével kapcsolatban, – ugyan félredatálva a IX–X. század fordulójára, ami nyilvánvaló elírás, – megjegyzi, hogy a „konstantinápolyi vezérek megkeresztelkedése nem maradt elszigetelt jelenség”. Ez újabb keresztség által létesült a marosvári monostor is, és „a tiszántúli vidék lett valóban igaz otthonává az óhit magyarságnak”. Sarolt és Géza házasságkötésével „a görög egyház befolyása a fejedelmi családba is bejut”, habár Géza a nyugati térítők előtt nyitotta meg az utat politikai megfontolásból, és keresztelkedik meg, de „kereszténysége a dolog természeténél fogva görög volt”. Szent István uralkodásának elején is „görög szellem uralkodott”, melynek bizonyítéka a koronázó palást, valamint a veszprémvölgyi oklevél és monostor. Az ifjabb Gyula, Keán és Ajtony leverése kapcsán megjegyzi, hogy „Szent István… politikai okokból harcolt görög szertartású magyarjai ellen, de nem hadakozott a görög hit ellen”, minek bizonyítékát abban is látja, hogy sem a marosvári görög monostort nem számolja fel István, sem a göröghit Csanádot nem akadályozza vallásában, sőt engedélyezi számára, hogy a fogadalmát beváltsa és az oroszlámosi görög monostort létrehozza. Az Árpád-házi királyok alatt a „hivatalos királyság a latin egyházé maradt”, azonban a sokszor keleti keresztény királynék révén „királyaink udvartartásában egyházi szempontból többnyire keleti fegyelem uralkodott”. Az „ősi görögség fennmaradását szerzeteseinek köszönheti”, mivel az„apátok egyszersmind püspöki joghatóságot is gyakorolhattak”.

 

A görög szerzetesek az Árpádok alatt „ellepik az országot”, melyet III. Ince levele tanúsít. A bizánci források hitelességének kérdését kiváló bizantinológusok, így Pecz Vilmos, Moravcsik Gyula, Ivánka Endre, Gyóni Mátyás munkássága tisztázta véglegesen, elsimultak az eddigi viták, így az őket követő időben az egyházi történetírás már a korábbiak mellett az újabban feltárt és a téma tárgyalásába bevonható forrásokra összpontosította a figyelmet. Ennek hatása az 1941 táján született és a görög-keleti egyházszervezés által ösztönzött műveken is már éreztette jótékony hatását, de még inkább tapasztalható a XX. század második felében született munkák esetében, a mire példaként szolgálnak

Pirigyi István (Beregszász, 1921. december 30. – 2005) írásai, illetve Baán István forrásfeltáró tevékenysége.

 /A tanulmány lábjegyzeteit nem közlöm, eredeti anyagban hozzáférhető. Szabó Gábor/

 

 

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

 

 Források:

ÁKÍF – Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk.: Kristó Gyula. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15. Szeged 1999.VII. – XIV.VII.

 

1968.SRH – Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianaegestarum. I–II. Ed. Emericus Szentpétery. Budapest 1937

 –1938.

 Foldolgozások:

BAÁN 2012 – BAÁN István: Opponensi vélemény ’Révész Éva: Régészeti és történeti adatok a kora Árpád-kori bizánci-bolgár-magyar egyházi kapcsolatokhoz’című doktori értekezéséről. Budapest 2012.BALOGH GERGELY2005 – BALOGH Margit – GERGELY Jenő: Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790–2005. Budapest 2005.BERKI 1942 – BERKI Feriz: A magyarországi ortodox keleti egyház szervezése. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda: Budapest 1942.

BUDAY 1833 –BUDAY Ézsaiás: Magyar ország históriája. Trattner – Károlyi: Pest 1833.

HÓMAN 1920 – HÓMAN Bálint: Tudományos történetírásunk megalapítása a XVIII.században: székfoglaló. Stephaneum Nyomda: Budapest 1920

HORVÁTH Mihály: Magyarország történelme. 1. kötet A magyar nemzet Európába költözésétől 1301-ig. (2. kiadás, újonnan átdolgozta Hatvani Mihály). Heckenast Gusztáv: Pest 1860

 

 

 

Mûhelyszemináriumi dolgozatok, SZTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola/ Szeged/ 2013/ academia.edu/2571539/Idő_és_emlékezet/

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.