Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Rongyos Gárda nyugat-magyarországi felkelése

 A nyugat-magyarországi felkelés

Cabe Ferrant küldte be 2018. 08. 28., k - 15:02 időpontban

1921. augusztus 28-án különös menet lépte át a magyar határt Ausztria felől. Elől felfegyverzett osztrák csendőralakulatok vonultak - géppuska is akadt náluk, ha úgy hozná a sors - mögöttük rezesbanda és ünneplő civilek. Nagy nap volt ez számukra, igazi ünnep. Új területeket készültek országukhoz csatolni, például Sopront, az „ősi osztrák várost”.

Az elképzelés az volt, hogy az osztrák csendőrök majd szépen díszlépésben bemasíroznak Sopronban, ahol repesve várják őket. Tudnak jöttükről, hiszen már 1921.augusztus 1.-én megjelent a hirdetmény Nyugat-Magyarország városaiban a nagyobb köztereken: „An die Bewohner des Burgenlandes! Nyugatmagyarország lakosságához! A trianoni békeszerződés határozmányai keresztülvitelének értelmében, Nyugatmagyarország területe Ausztriának adandó át.

Itt álljunk meg egy pillanatra.

A trianoni békeszerződés legérthetetlenebb része - a többit se könnyű magyarázni -, mindig is az volt, hogy Magyarország területéből Ausztriának is részesednie kell. Az még csak-csak érthető, hogy az antant magyar területekkel akarta honorálni vagy épp létrehozni a kisantant államait, de az osztrákok, hogy jöhettek ki nyertesen ebből a zavaros partiból, az enyhén szólva is érdekes. De ezen ma már kár merengeni, a döntés megszületett.

A magyar állam ugyan több ízben is tiltakozott, megpróbáltak megegyezni a kérdésben az osztrák vezetéssel, de azok hajthatatlannak mutatkoztak. Ők is igényt tartottak a „jogos jussukra”. A nyugat-magyarországi területek átadását a Nagykövetek Tanácsa augusztus 29-re tűzte ki, a magyar vétók ellenére.

1921. augusztus 28-án jöttek, mert jöhettek.

Aztán Ágfalvánál beütött a ménkű. Ahogy szokott: derült égből. Az ünneplő, de azért jól felfegyverzett menetet megállította néhány türelmetlen magyar úriember. Nekik egészen más elképzelésük volt bizonyos nyugat-magyarországi területek hovatartozásáról és e véleményüknek készek voltak akár fegyverrel a kézben is hangot adni.

Korábban, mikor már teljesen nyilvánvalóvá vált, az osztrák szándék - és hogy nincs nemzetközi támogatás a megváltoztatására - elkezdődött egy önkéntesekből álló magyar felkelőcsoport szervezése. Az önkéntes alakulatokat Héjjas Iván, Prónay Pál és Ostenburg-Moravek Gyula vezette. Ők már a Tanácsköztársaság bukása után is működtek vörös terrorra válaszul a fehérterrort hirdető tiszti különítményekben.

A magyar felkelőkhöz csatlakozott még mintegy száz, a Nagy háború idején Magyarországra került és itt maradt albán és bosnyák is, Durics Hilmi Huszein vezetésével. Később ő lett a magyarországi muszlim közösség vezetője.

Ágfalvánál a Rongyos Gárdának titulált alakulat fogadta az ünneplő osztrákokat, Francia Kiss Mihály, Kaszala Károly - a híres, világháborús ászpilóta - és Maderspach Viktor vezetésével. A tűzharc rövid volt, de eredményes. A „sógorok” megfutottak… Burgenland frissen kinevezett kormánybiztosa, Robert Davy, viszont maradt. A magyarok fogságában.

Sajnos, a részünkről is volt áldozat: itt esett el Baracsi László kecskeméti gazdalegény.

De ha már elkezdődött, nem lehetett félbehagyni a „munkát”. „Másnap kiszorították az osztrákokat az A zónában fekvő Alhó, Fraknó és Németgyirót községekből is. Pinkafőnél mindössze 20 felkelő a környék horvát lakossága segítségével, mintegy 200 csendőrt vert ki a faluból. Augusztus 30-án Felsőőrt szabadították fel. A szeptember 4-én Pörgölény mellett és a szeptember 5-én Kirchschlag térségében vívott csaták eredményeként a csendőrök kénytelenek voltak feladni az újonnan szerzett területeket és visszavonultak az ezeréves határon túlra. A két csatában összesen 7 magyar és 10 osztrák esett el.” - Wikipédia.

A Rongyos Gárda alig másfél hónap alatt kiűzte a teljes Burgenland területéről az osztrák katonai erőket, majd 1921. október 4-én kikiáltották Lajtabánságot. Ez a csupán november 5-ig fennálló, soha senki által el nem ismert magyar államalakulat, ha a fennmaradásra nem is volt esélye, egy dologra azonban mindenképpen alkalmas volt. Az Ausztriának ítélt területek nem kerülhettek egy csapásra osztrák kézbe.

Lajtabánság központja Felsőőr lett, itt, a templom előtti téren jelentették be, hogy a terület független lett, és mint új állam nem ismeri el magára nézve kötelezőnek a trianoni diktátum passzusait. A bánság vezetője Prónay Pál lett.

Az antant felszólította a magyar kormányt, hogy vonja ki a területről a csapatait. A kormány nem engedelmeskedett a felszólításnak, de Lajtabánságot sem ismerte el hivatalosan önálló államnak.

A harcokban elért magyar sikereknek köszönhetően az 1921. október 21. és 23. között megtartott nemzetközi konferencián a magyar küldöttek kiharcolhatták, hogy Sopron és a környékén fekvő nyolc falu szavazással dönthesse el, hogy melyik államhoz akar tartozni.

A többi - ahogy mondani szokták - már történelem. A népszavazáson a lakosság 65.8 százaléka a Magyarországhoz való tartozás mellett döntött.  Az országgyűlés A soproni népszavazás emlékének törvénybe iktatásáról szóló 1922. évi XXIX. törvényben a Civitas fidelissima, azaz a Leghűségesebb város címmel jutalmazta Sopront.

Az már kevesebben tudják, hogy körülbelül egy esztendővel később tíz Szombathely környéki faluban újabb népszavazásra került sor. A szavazás kezdeményezője, Szentpéterfa és a többi falu - a hűség falvai - így került vissza Magyarországhoz.

A nyugat-magyarországi felkelés és az azt követő népszavazások bizonyították, hogy igazságosabban is meghúzhatók a határvonalak…

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Magyarnarancs.hu; Alfahir.hu;
Kép: Kanizsaujsag.hu

 hungaryfirst.hu/cikkek/2018-08-28/nyugat-magyarorszagi-felkeles