Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hitler csodafegyvere

 

Szupertitkos küldetésre futott ki az átalakított tengeralattjáró

1945. március 25-én, a Harmadik Birodalom összeomlásának végnapjaiban az U-234 Johann-Heinrich Fehler korvettkapitány parancsnoksága alatt, a legnagyobb titoktartás mellett futott ki Kiel kikötőjéből. A XB típusú aknatelepítő tengeralattjárót már 1944. augusztus végén ideiglenesen kivonták a szolgálatból, és hónapokig tartó átalakításnak vetették alá a kieli Germaniawerft hajógyárban. 

Az összeomlás utolsó hónapjaiban a szövetségesek óriási tengeri és légi fölénye miatt a német tengeralattjárók már nem tudtak számottevő sikereket elérni.

A XB volt a német haditengerészet legnagyobb hadrendbe állított tengeralattjáró típusa. 

 A 90 méter hosszú és 9 méter széles búvárhajó teljes vízkiszorítása 2500 tonnát nyomott, hatósugara pedig elérte a 33 500 kilométert. Az átalakítási művelet során eltávolították a beépített 30 aknacsövet, ezek helyén tárolórekeszeket építettek ki. A tengeralattjárót felszerelték a Schnorchel nevű légperiszkóppal, amely lehetővé tette a dízelmotorok levegőellátását víz alatti menetben is. 

A speciálisan átalakított U-234 amerikai felügyelet alatt

Forrás: U.S. Navy Archive

Az U-234 megkapta az akkor legkorszerűbbnek számító FuMO-61 Hohentwiel típusú lokátort, amely még jóval azt megelőzően képes volt felderíteni az ellenséges repülőket és felszíni hajóegységeket, hogy azok radarja detektálhatta volna a tengeralattjárót.

Sugárzó hasadóanyag Japánnak címezve

Az átalakítási munkálatokat 1944. december végén fejezték be. 1945 első három hónapja az újonnan beépített berendezések tesztelésével telt el. 

Fehler korvettkapitány, az U-234 parancsnoka

Forrás: Uboatnet.com

A március 25-i kifutás előtt a legnagyobb titokban behajózták a szállítmányt, többek között egy szétszedett és ládákba csomagolt Messerschmitt Me-262 típusú sugárhajtású vadászgépet, optikai és rádiótechnikai berendezéseket, 22,5 kilogramm higanyt, az előfedélzet középvonalában kialakított raktárban pedig hatalmas szivarra emlékeztető, ólomszigeteléssel ellátott súlyos acélkonténereket helyeztek el. Ez volt a rakomány legtitkosabb része, tíz tonna radioaktív urán-oxid. Az U-234 teljes rakományának súlya 260 tonnát nyomott. A rakományhoz tartoztak azok a titkos dokumentumok is, amelyeket lepecsételt ládákban a kapitány fülkéjében helyeztek el. A tengeralattjáró úti célja Tokió volt. A behajózott rakományon kívül 12 személy is a fedélzetre szállt, köztük Soszi Genzo a császári légierő ezredese, repülőmérnök, valamint Tomonaga Hideo sorhajókapitány. Az U-234 rövid, ám a légteret uraló szövetséges repülőgépek miatt izgalmas út után először a norvégiai Oslo-öbölben vetett horgonyt Kristiansandnál. 

A Távol-Keletre tartó hosszú út rossz csillagzat alatt kezdődött, 

 

március 29-én ugyanis az U-1301-es összeütközött az U-234-essel, feltépve annak VII. számú üzemanyagtartályát. 

Johann-Heinrich Fehler korvettkapitány (a képen jobb szélen) a Horn-fok megkerülésével akart kijutni a Csendes-óceánra

Forrás: Youtube

A sérülés kijavítása miatt el kellett halasztani a kifutás eredetileg tervezett időpontját. A kényszerű pihenő után az U-234 1945. április 16-án futott ki az Oslo-öbölből, hogy titokzatos uránrakományával megkezdje hosszú és veszélyes útját a felkelő nap országába.

Talán szimbolikus jelentőségű, hogy éppen azon a napon indította el Zsukov marsall az 1. ukrán frontnak a Harmadik Birodalom fővárosa, Berlin elleni végső rohamát, amikor az U-234 elhagyta Norvégiát. 

Japán uránércet kért Hitlertől

A japán elméleti fizikusok már 1941 óta kísérleteztek a császárság első urántöltetű atombombájának megalkotásával. A császári titkosszolgálatnak 

1944 elejére sikerült hatékony atomkémhálózatot kiépítenie az Egyesült Államokban. 

Valószínű, hogy a beépített ügynökök útján sikerült információt szerezniük arról, hogy az amerikaiak már előrehaladt kísérleteket folytatnak a plutóniumtöltetű atombombával, amely jóval kisebb nehézségek árán állítható elő, mint az uránbomba. 

Nem kétséges, hogy Adolf Hitler hagyta jóvá a japánok uránércszállításra vonatkozó kérését

Forrás: Bundesarchiv

Jürgen Rohwer német hadtörténész az 1990-es évek derekán bukkant rá azokra a levéltári dokumentumokra, amelyek azt bizonyítják, hogy 1944 decemberében Japán plutóniumizotópot tartalmazó hasadóanyag előállítására végzett kísérleteihez kért uránércet Németországtól. 

Talán közelebb álltak az atombombához, mint ahogyan hittük

A német atomkísérletekre – amelyet Werner Heisenberg Nobel-díjas magfizikus professzor irányított – súlyos csapást mért a brit titkosszolgálat 1942-ben, amikor ügynökeik megsemmisítették a norvégiai nehézvízkészleteket. Ugyanakkor az előkerült dokumentumokból az valószínűsíthető, hogy a németek már rendelkeztek olyan urán-oxiddal, 

amely plutóniumizotópot tartalmazott. 

Az U-234 fedélzetére behajózott ládák ugyanis a radioizotópok szállítására alkalmas modern konténerekre hasonlítottak. 

Werner Heisenberg Nobel-díjas magfizikus is részt vett a német katonai atomkutatásokban

Forrás: Guff.com

Ezt a tényt valószínűsíti továbbá az is, hogy 

U-23amikor az U-234 elfogása után az amerikai szakértők megvizsgálták a ládák radioaktivitását, magas gamma-sugárzást mértek. 4 elfogása után az amerikai szakértők megvizsgálták a ládák radioaktivitását, magas gamma-sugárzást mértek. 

(Maga az urán-oxid stabil inaktív vegyület, amely csak akkor válik sugárzóvá, ha atomreaktorban neutronokkal bombázzák.) A japán kérést a németek teljesítették, és nem kétséges, hogy ehhez a legfőbb helyről, Adolf Hitlertől jött meg a jóváhagyás. 

A Horn-fokot megkerülve akart Japánba jutni az U-234

Fehler korvettkapitány szabad kezet kapott a titkos küldetés útvonalának megtervezéséhez. Az U-234 parancsnoka úgy látta, hogy a szövetségesek nyomasztó tengeri és légi fölénye miatt jóval kisebb kockázatot jelent, ha a viharos Horn-fok megkerülésével jutnak ki a Csendes-óceánra, mint ha az Indiai-óceánon át hajóznak Japánba. Fehler parancsnok Izland és a Feröer-szigetek közötti széles szoroson át tervezte a kitörést az Atlanti-óceánra. 

A májusi kapituláció után magát megadott német tengeralattjárót kísérnek amerikai kikötőbe

Forrás: WW2

Április 30-án – aznap, amikor sikeresen kijutottak az Atlanti-óceán végtelen víztömegére – fogta az U-234 rádiósa az Adolf Hitler haláláról szóló hírt. 1945. május 4-én, a BdU, a tengeralattjáró-flotta parancsnoka az összes bevetésen lévő tengeralattjárót arra utasította, 

hogy haladéktalanul hagyjanak fel minden harctevékenységgel, 

és kövessék a másnap, német idő szerint reggel nyolc órától hatályba lépő tűzszüneti egyezmény előírásait. Fehler korvettkapitány, abból kiindulva, hogy az U-234 nem harci bevetésen vesz részt, hanem szállítási feladatot lát el, úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a BdU parancsát, és folytatja a küldetést. 

Kapituláció a tengeren

Négy nappal később, május 8-án a tengeren lévő U-Bootok megkapták a hírt, hogy Németország kapitulált. A parancs szerint a még tengeren lévő búvárhajóknak meg kellett szüntetniük a kódolt rádióforgalmazást, és meg kellett semmisíteniük rejtjelező készülékeiket, illetve kódkönyveiket. 

Az U-234 az őt kísérő USS Sutton romboló fedélzetéről nézve

Forrás: Wikimedia Commons

Az U-234 aznap este külön rádiótáviratot kapott a norvégiai Bergenben állomásozó FdU Észak (északi flottilla) parancsnokától, Becker sorhajókapitánytól: 

U-234. Folytassa küldetését, vagy térjen vissza Bergenbe! FdU.” 

Fehler parancsnok úgy döntött, az U-234 folytatja az útját. 

Karl Dönitz tengernagy, Hitler utóda  az államfői poszton (a képen középen) utasítást adott a harctevékenység beszüntetésére

Forrás: Bundesarchiv

Csak amikor másnap, amerikai adásokból arról szerzett tudomást, hogy Japán a német kapituláció miatt nem tekinti érvényesnek a Harmadik Birodalommal hatályos megállapodásait, és internálja a német állampolgárokat, látta be a vállalkozás további értelmetlenségét.

A tengeralattjárón utazó japán tisztek sem tudták eltéríteni attól a szándékától, hogy legénységével együtt megadja magát az amerikai haditengerészetnek. Látva a parancsnok hajthatatlanságát, Tomonaga és Soszi visszavonultak kabinjukba, és öngyilkosságot követtek el. 

Pánik tört ki Washingtonban a zárt ajtók mögött 

Az U-234 felvette a kapcsolatot a szövetségesekkel, 

majd 1945. május 17-én megadta magát a USS Sutton amerikai rombolónak. 

A Sutton 1945. május 19-én, ragyogó napsütésben futott be zsákmányával a New Hampshire-i Portsmouth kikötőjébe. Az U-234 küldetése ezzel végleg befejeződött. 

Az U-234-et fogságba ejtő USS Sutton amerikai romboló

Forrás: U.S. Navy Archive

Az urán-oxidot tartalmazó konténerekre eleinte nem sok ügyet vetettek az amerikaiak.Az urán-oxidot tartalmazó konténerekre eleinte nem sok ügyet vetettek az amerikaiak.

Csak 1945. július 24-én, miután Geiger–Müller-számlálóval felszerelt amerikai tudósok alaposan megvizsgálták az acélkonténereket, emelték ki és szállították el azokat szigorú biztonsági intézkedések közepette. A konténereket az amerikai atomkutatás központjába, Oak Ridge-be vitték. Július 24-én az amerikaiak legszörnyűbb rémálmukkal szembesültek a saját sáncaikon belül. 

Az amerikai haditengerészek felvonják a csillagos-sávos lobogót az U-234 tornyában

Forrás: U.S. Navy Archive

Noha ma sem tudni pontosan, hogy az U-234 fedélzetén talált urán-oxiddal mi lehetett a japánok konkrét célja, a hír riadóként hatott a washingtoni zárt ajtók mögött. Az amerikai hírszerzés nem rendelkezett ugyanis pontos információkkal arra nézve, 

hogy Japán mennyi hasadóanyagot halmozott fel, 

de az U-234 szállítmányát megismerve reális veszélyként értékelték a karnyújtásnyi közelségbe került japán plutóniumbomba rémképét. 

A hirosimai atomtámadás elrendelésében az U-234 fedélzetén talált radioaktív urán-oxid is szerepet játszott

Forrás: Origo

Azt ugyanis egyetlen amerikai tényező sem kérdőjelezte meg, hogy amennyiben Japán atomfegyver birtokába jut, azt habozás nélkül be fogja vetni az anyaországi partraszállásra készülődő amerikai haderő ellen. Az U-234 küldetése ezért bizonyosan szerepet játszott a Hirosimára mért 1945. augusztus 6-i atomcsapás végső elhatározásban. origo.hu

·         U-234

·         KAPITULÁCIÓ

·         HIROSIMA

·         JAPÁN CSÁSZÁRSÁG

·         URÁN-DIOXID

·         ATOMTITOK

·         MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ

·         NÉMET ATOMKUTATÁS

·         PLUTÓNIUMBOMBA

·         HARMADIK BIRODALOM

 

 

 

lacapiuss632016.08.07. 01:37:51

Türingiábam az előrenyomuló szövetségesek viszonylag kis robbanóértékű (Hirosimai tizede) atomrobbantásokra utaló nyomokat találtak, Az erre vonatkozó dokumentumok mai napig titkosak. Úgy lehet a sorozat gyártás küszöbén álltak.Vajon miért ítélték meg úgy mind nyugati mind szovjet részről a későbbi megemlékezések hogy Hitler majdnem megnyerte a 2-ik világháborút. Ha ez a sorozatgyártás csak egy fél évvel ne adj isten egy évvel hamarább megtörténik egész máshogy alakult volna a történelem. Vajon hogyan tudott Hitler olyan politikusokat meggyőzni mint Szálasi akit egyéb őrültségei mellett a felettesei kiváló vezérkari tisztként és jó stratégaként jellemeztek.

 

http://www.ma.hu/images/2005/03/adm.leadkep.m16154203305560.nuke.jpg

Atombombát tesztelt a náci Németország?

Taktikai nukleáris fegyvert próbált ki Németország a második világháború utolsó hónapjaiban, állítja egy német történész.
2005.03.16 15:55, Forrás: ma.hu

 

Rainer Karlsch történész szerint a németek rövid ideig atomreaktort működtettek Berlin közelében, sőt, Türingiában és a Balti-tengernél robbantási teszteket is végrehajtottak. Karlsch állításait szovjet és nyugati archívumokban végzett kutatásaira és az egyik tesztelési helyszínen begyűjtött adataira alapozza. 

A történész szerint a németek hibrid taktikai nukleáris fegyvert fejlesztettek ki, mely sokkal kisebb volt a szövetségesek Hiroshima és Nagaszaki ellen bevetett bombáinál. A legutolsó tesztet a németek 1945. március 3-án hajtották végre Türingiában. A kísérlet egy 500 négyzetméternyi területet semmisített meg, valamint megölt több száz háborús bűnöst és koncentrációs tábor-lakót. A fegyverek bevetésére végül azért nem került sor, mert a német gazdaság nem állt készen a sorozatgyártására, valamint gondok akadtak a szállítási és detonációs rendszerekkel is.

Karlsch szerint eddig azért nem hallottunk a náci atomfegyverről, mert kevesen vettek részt a bomba előállításában, a dokumentumokat pedig a szövetségesek titkosították. Karlsch szerint elméletét alátámasztja egy orosz kém emlékirata, mely szerint március 3-án két hatalmas robbanásról kapott hírt, valamint német szemtanúk vallomásai, akik olyan erős fényről számoltak be, mely csak egy másodpercig tartott, de lehetetlenné tette az újságolvasást. Ezt állítólag hatalmas és hirtelen szélvihar követte.

A szemtanúk, akiket a kelet-német hatóságok a hatvanas években hallgattak ki elmondták, hogy orrvérzéssel, fejfájásokkal, és napokig tartó émelygéssel küszködtek.

Mindazonáltal Karlsch állításai nem mindenki fogadja el. Michael Schaaf fizikus, egy korábbi náci atomkísérletekkel foglalkozó könyv szerzője szerint német atombombáról szó sem volt, csupán kezdetleges kísérletek folytak./ ma.hu

 

Nem látszott kizártnak, hogy a német atomfizikusok még találnak módot jelentősebb mennyiségű plutónium előállítására, például urán-grafit reaktor segítségével, de kifutottak az időből: 1945 májusában a "Harmadik Birodalom" megszűnt létezni...

Hitler bombája

`A második világháború már-már végéhez közeledett, amikor német tudósok az SS felügyelete alatt, utolsó eszközeikkel megkíséreltek atombombát építeni. Bevetésének kellett volna az előrelátható vereséget elhárítani, és a nemzetiszocialista vezetésben egyszerűen csak csodafegyverként emlegették. Ennek megfelelően 1944. októberében Rügenen és 1945 márciusában Türingiában atomfegyver-kísérleteket végeztek. Mindenesetre így mondja el Rainer Karlsch a történetet. Ő és Heiko Petermann hosszú kutatómunka után arra a következtetésre akart jutni, hogy a német tudomány akkoriban sokkal előbbre járt, mint azt általában feltételezik. Az áttörés mindenesetre nem sikerült, mivel a tudás és a technika nem bizonyult elégségesnek. 

Rainer Karlsch

Az, hogy a Harmadik Birodalomban folyt német atomkutatásnak ez az új értékelése az eredményeket illetően mennyiben állja meg a helyét, mindenesetre nyitott kérdés marad, minthogy a források állaga a szerző véleménye szerint sem minősíthető elégségesnek a teljes megbizonyosodáshoz. ... Mindazonáltal marad egy könyv, amely mindenekelőtt a tudományt intenzív kutatásra sarkallja annak az időszaknak a fejleményeiről." Ez a tömör és óvatos könyvismertetés a német hadsereg aktuell című hetilapjában jelent meg Rainer Karlsch berlini történész "Hitlers Bombe" című, több mint négyszáz oldalas munkájáról, amelyet ez év tavaszán adott ki a müncheni Deutsche Verlags-Anstalt

A szerző - Rainer Karlsch - emlékeztet arra, hogy az 1945-ben Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák kifejlesztésén 125 ezer ember, köztük hat későbbi Nobel-díjas dolgozott. Végül is a "Manhattan-terv" megvalósítási költsége mai áron elérte a 30 milliárd dollárt. "A náci Németország maroknyi fizikussal és ennek az összegnek töredékével majdnem ugyanilyen eredményt ért el" - állapítja meg Rainer Karlsch, hozzátéve, hogy a három kísérlet hétszáz halálos áldozatot követelt. 

"Ha ez az állítás igaz, akkor újra kell írni a történelmet. Azóta ugyanis, hogy a szövetségesek elfoglalták a Harmadik Birodalom laboratóriumait és kihallgatták az évszázad lángelméjét, Werner Heisenberget, valamint munkatársát, Carl Friedrich von Weizsa:ckert és a köréjük tömörült vezető magfizikusokat, bizonyítottnak látszott, hogy Hitler kutatói igen messze voltak az atomrobbantástól" - írta a Der Spiegel könyvismertetésében.

 

Hihetetlen élménybeszámolók

Az amerikaiak első tesztrobbantása

A müncheni kiadó "a legújabbkori történelmi kutatások szenzációs eredményének" minősítette a kötetet, hozzátéve, hogy "a Harmadik Birodalom igen közel állt az első bevethető atomfegyverért folytatott verseny megnyeréséhez". Nyomban megjegyezte azonban: "Az egész feldobottságnak egyetlen problémája van, nevezetesen, hogy a történész nem tudja bizonyítani látványos tételeit." Ezt egyébként a közelmúltban megerősítette Gerald Kirchner, a német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal szakértője is. Karlsch hivatkozhatott Heisenberg egyik elveszettnek hitt kézírásos beszédszövegére, Erich Schumannak, a német hadsereg 1944-ig fegyverzettechnikai kutatóintézeti vezetőjére,aki megírta, hogy a magfúzió elindításához több millió Celsius-fokot hagyományos tüzelőanyaggal biztosító és igen magas nyomásokat teremtő eljárásokat talált. Ezeken az elveken "nyugszik" hidrogénbomba.

A 87 éves Luigi Romersa-tól, az olasz Corriere della Sera egykori haditudósítójától azt tudta meg a berlini történész, hogy az Hitlernél tett 1944. októberi látogatása után egy keleti-tengeri szigetre repülhetett, ott szemtanúja volt egy különleges erejű robbantásnak, villámfényt látott, különleges védőöltözékben tevékenykedő embereket, akik "hasadóbombáról" beszéltek. 

"Élménybeszámolóval" szerepel a könyvben a nemrég elhunyt Clare Werner, aki 1945. március 4-én a türingiai Wachsenburg tüzérségi megfigyelőerődjéből látott egy különleges robbantást, és elmondta Karlschnak, hogy másnap a helyszínen elégették a súlyos égési sebektől eltorzult holttesteket. Egy magas rangú SS-tiszt azt mondta, hogy olyasmi történt, olyan újdonságot próbáltak ki, amelyről az egész világ beszélni fog. 

Szovjet forrásból idéz a könyv egy hírszerzői jelentést, 1945 márciusából, "megbízható forrásra" hivatkozva, miszerint Türingiában két nagyerejű robbantást hajtottak végre, és "a magasba emelkedő bombák feltehetően 235-ös uránnal voltak töltve, erős radioaktív hatás volt. A robbanás központjában lévő hadifoglyok elpusztultak, nyom nem maradt". A Vörös Hadsereg informátorai a Der Spiegel szerint aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a Wehrmacht az új fegyverrel "lelassíthatja támadásunkat". "Az, hogy a Kreml milyen komolyan vette a hírt, kitűnik abból, hogy a négy példányban készült jelentésből egyet Sztálin kapott" - jegyezte meg a német folyóirat, amely beszámolt egy német atomfizikus, Uwe Keyser 2005-ös helyszíni talajminta-vizsgálatairól is. A braunschweigi Fizikai-Technikai Intézet szakértője olyan radioaktivitási szintet észlelt, amelynek alapján nem zárta ki valamilyen egyszerű nukleáris töltet egykori felrobbantásának lehetőségét. Mindazonáltal a végleges következtetések levonásához még egy évet kért.

Heisenberg lassította a kutatást

Walther Gerlach

Rainer Karlsch könyvével behatóan foglalkozott a svájci Neue Zürcher Zeitung 2005. március 24-i számában, azzal, hogy a munka a meglehetősen spekulatív elemek mellett is "átfestheti az atomkutatásról kialakult képet". A tekintélyes zürichi lap a kiadói előszóból azt a részletet idézte, miszerint a kötet "a második világháború történetének egy teljesen ismeretlen fejezetét idézi fel: egy német miniatombomba kifejlesztését, elkészítését és kipróbálását". "Ha ezt a fegyvert sorozatgyártásra alkalmas érettségűre fejlesztették volna, a háború lefolyása merőben másképp alakult volna." 

Az ismertetés utal arra is, hogy Moszkva a szerző rendelkezésére bocsátotta a berlini Kaiser-Wilhelm-Institutra vonatkozó levéltári anyagot, amelyből kitűnik, hogy Heisenberg és Weizsäcker lebecsülte és félretolta azt a Kurt Diebnert, aki aktív nemzetiszocialistaként 1939-ben átvette a katonai fegyverzetügyi hivatal atomfizikai főosztályának vezetését és fontos kutatási irányokat vezetett. Állítólag az ő csoportjának sikerült 1944 végén és 1945 elején eddig ismeretlen kísérletet végeznie láncreakció átmeneti fenntartásával egy gyengén dúsított uránnal működő "kétlépcsős" reaktorban, amely aztán "túlhevült". 

Karlsch vizsgálódásai szerint Heisenberg nem nagyon akarta, hogy Hitler atombombához jusson, és ő maga nem is dolgozott a háború vége felé ebben a témakörben. Szerepét eltúlozták, miközben előtérbe került a német atomkutatás terén nemigen emlegetett Walther Gerlach. Őt korábban úgy mutatták be, mint aki a békének és a kutatási potenciál megőrzésének híve volt és nem túl nagy jelentőséget tulajdonított az atomfegyvernek a háború megnyerése vagy elvesztése szempontjából. Valójában - mint Karlsch vizsgálódásai kimutatták - Walther Gerlach sikeres uránkutató volt, elkötelezett híve a kísérleti robbantásoknak.

 Minden jog fenntartva © 2001-2016 Múlt-kor történelmi portá