Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KÜLÖNLEGES OROSZ AJÁNDÉK AZ AMERIKAI NAGYKÖVETSÉG RÉSZÉRE

2020.01.14

 

KÜLÖNLEGES AJÁNDÉK AZ AMERIKAI NAGYKÖVETSÉG RÉSZÉRE

 

1945 július 4-én Amerika függetlenné válását ünnepelték a Szovjetunióban lévő amerikai nagykövetségen. Az ünnepségen szovjet úttörők egy nagyméretű, az Amerikai Egyesült Államok sassal díszített nagy pecsétjét ábrázoló fafaragványt ajándékoztak Averell Harriman nagykövetnek, aki kedvelte a ritka és értékes fafajtákból készült kézműves dolgokat. Meg is súgták neki bizalmasan, hogy valami jól látható helyre tegye, mert így megeszi az irigység a kollégákat. Így került a dolgozószobájában az íróasztala mögötti falra. Ekkor még nem sejtette, hogy a faragott sas testében miniatűr lehallgatóberendezés rejtőzött. Nem is akármilyen, a maga idejében egy technikai csoda, egy áramforrás nélkül üzemeltetett eszköz, aminek jelenlétét még a legérzékenyebb műszerek sem mutatták ki hosszú évekig. Ebben a posztban megismerhetjük a készülék működési elvét, de először nézzük ki az a briliáns elme, aki ilyet képes volt kitalálni.

 

 

Léon Theremin (született Lev Szergejevics Tyermen) életéről már sok helyen írtak, de most itt is összefoglalom röviden, hogy képben legyünk. 1920 környékén, az elektroncsövek megjelenése után nem sokkal hősünk megelégelte, hogy többször is betörtek lakásába és megpróbált egy riasztó rendszert konstruálni. Épített egy oszcillátort és észrevette, hogy ha kezével a rezgőkör felé közelít, akkor megváltozik az áramkör által generált hang magassága. Így a riasztó mellé még megszületett egy hangszer is, amit később saját magáról nevezett el. 1921-ben Moszkvában mutatta be a világ első elektronikus hangszerét és a közönség soraiban maga Lenin is helyet foglalt. Innentől nem volt megállás, hamarosan kedvenc tudósa lett Theremin, meglátta benne a rendszer reklámarcát.

Az orosz tudóst először az elektromosság népszerűsítése céljából hosszú vidéki turnéra küldték. Tyermen 1927-ben Európa nagyvárosaiban is bemutathatta új hangszerét, a koncertek a történelemben először multimédiás előadások voltak fényeffektekkel, köddel, vetítéssel és többcsatornás hanggal. Persze más is elkezdődött ezzel a fergeteges sikerrel, a tudós élete végéig tartó együttműködése az orosz titkosszolgálatokkal. Ugyanebben az évben New Yorkba hajózott, nevét Leon S. Thereminre változtatta. Egy későbbi tanítványa támogatásával stúdiót rendezett be, hogy a saját nevét viselő Theremint továbbfejleszthesse. 1930-ban sok más találmány mellett kifejlesztette a világ első elektronikus dobgépét, de bizony ipari kémkedéssel is foglalatoskodott. Miután megtagadta az azonnali hazatérésre felszólító parancs teljesítését, 1938 februárjában a szovjet titkosszolgálat emberei elrabolták, és visszavitték Moszkvába. Más források szerint magától tért haza, de a lényeg hogy elítélték, és a szibériai Kolima gulágtáboraiba vitték kényszermunkára.

 

 

Theremint 1941-ben Sztálin utasítására – más tudósokkal, mérnökökkel együtt – egy speciális lágerbe vitték (saraska), ahol haditechnikai és kém eszközök kifejlesztésén kellett dolgozniuk. A nagy vezér megbecsülését egy televíziós rendszer megkonstruálásával nyerte el. A találmányt sajnos titkosították, de ez volt az első viszonylag nagy felbontású televíziós kamera és monitor a világon. A kamerát a Kreml udvarán, a monitort Sztálin irodájában helyezték el, hogy a diktátor megfigyelhesse a hivatalába érkező és távozó funkcionáriusokat. Sokszor előfordult, hogy a kamerán keresztül nézte az általa elrendelt letartóztatásokat.

Theremin professzort 1945 tavaszán Szverdlovszkból a Moszkvához közeli Kucsino saraskába vezényelték. Lavrentij Berija közvetlen utasítására a moszkvai Szpaszo-házban működő amerikai nagykövetségi rezidencia lehallgatását kellett megoldania. Nem használhatott hagyományos mikrofonokat és vezetékeket, mert az eszközt nem jelezhették a normál felderítő készülékek, hiszen akkor semmi értelme az egésznek. A titkosszolgálat vezetője még meg is fenyegette, hogy visszaszállítják Kolimára, ha nem tudja teljesíteni a feladatot.

Az akkoriban alkalmazott felderítési módszerek az elektromágneses mező aktív forrását keresték, Theremin arra a következtetésre jutott, hogy mindenképpen valamilyen passzív eszközt kell létrehozni, amely semmilyen jelet nem sugároz ki. Ilyen eszköz akkoriban nem létezett, ezért ki kellett találni. A "The thing" (ahogy később az amerikaiak nevezték) felépítését láthatjuk a lenti ábrán.

thing003.jpg

Az egész szerkezet kb. 2 cm3 térfogatú volt, plusz kilógott belőle egy 30 cm hosszúságú antenna. A működés a következőképpen történt: a készülék akkor aktivizálódott, ha egy adókészülékkel nagyfrekvenciás rádiójelet küldtek felé, vagyis szaknyelven megvilágították. Orosz források szerint 800 MHz-en működött a rendszer, de a wikipédián 330 MHz-et említenek, az antenna méretéből adódóan legvalószínűbb a 6-700 MHz közötti frekvencia. Amikor felfedezték az eszközt és megfejtették a működését elkezdtek vele kísérletezni és többféle frekvenciával is kiválóan működött, még 1 GHz felett is.

Az üreg elülső oldalán látható membrán fogta fel a hangrezgéseket amik az üreg belsejében kapacitásváltozássá alakultak, vagyis eddig olyan, mint egy kondenzátor mikrofon. A különbség az, hogy a kapacitásváltozás itt nem közvetlen hangjellé alakul, hanem modulálja a nagyfrekvenciás rádiójelet, amivel besugározták az eszközt. Tehát a készülékről visszaverődött rádiójel tartalmazni fogja a membrán által felfogott hangrezgéseket, amit speciális eszközzel vehetünk, és utána rögzíthetjük. Lenti képen láthatunk egy ilyen vevőkészüléket.

 

 

A megfigyelés a következőképpen történt: két teherautó parkolt le a nagykövetség közelében, de egymástól viszonylag távol. Az egyikben a megfelelő pillanatban bekapcsoltak egy nagy teljesítményű adót, (amivel besugározták az eszközt) a másikban pedig vették a visszavert jelet és magnóra rögzítették 7 éven keresztül. A szerkezet Harriman után még három amerikai nagykövetet kiszolgált. Az egész cucc 31 grammot nyomott, rendkívül egyszerű volt, nem igényelt tápellátást, elvileg az idők végeztéig működhetett volna.

A lebukás történetére több verzió létezik (orosz források szerint). Az első az, hogy saját beavatott ember szivárogtatta ki az információt. A második szerint a közelben lévő angol nagykövetségen fürkészték az étert, és akkor véletlenül akadtak rá a különös adásra. Mivel semmilyen kódolás nem volt, elméletileg egy érzékeny eszközzel normál AM rádióadásként fogható, bár akkoriban az ilyen magas frekvenciákat nem használták széleskörűen. A harmadik verzió szerint, amikor új nagykövet érkezett elővigyázatosságból átvizsgáltak mindent a szobában, és valakinek feltűnt, hogy kicsit furcsán áll a szeme a faragott sasnak, mivel ott jutott be a hanghullám a készülék membránjához. Az eszköz felfedezését csak 1960-ban jelentették be a Biztonsági Tanács ülésének negyedik napján, amelyet épp a Szovjetunió hívott össze az U-2 kémrepülőgép ügy miatt.

A CIA mérnökei sokáig nem értették hogy működik az eszköz. A problémát az okozta, hogy akik eltávolították a készüléket a címerből, véletlenül tönkretették a vékony membránt, és mint tudjuk az volt a lelke a dolognak. Végül a brit Marconi Társaságtól kértek segítséget az elemzéshez. Az ő technikusuk, Peter Wright - később a brit titkosszolgálat tisztje - oldotta meg a problémát egy új membrán beépítésével. Ezután elkezdődtek a kísérletek, és megindult a hasonló elven működő készülékek fejlesztése.

Theremin egyedülálló eszköze a leleményesség győzelme a körülmények felett. Miután megalkotta átkerült a Tupoljev saraskába (TsKB-29), ahol kifejlesztette a Buran infravörös lehallgató rendszert, amivel Berija parancsára azonnal elkezdték megfigyelni az angol és a francia nagykövetséget. A készülék akár 500 méter távolságról is működött megfelelő légköri viszonyok esetén. Az infravörös sugarat a lehallgatni kívánt helyiség ablakára irányították. Az ablaküveg átvette a szobában lévő hangrezgéseket és a visszavert sugárból ki tudták nyerni a hangfrekvenciát. Néhány filmben is felbukkan hasonló eszköz, amiből azt hihetnénk hogy valami új high-tech dolog, de mint láthatjuk nem mai találmány ez sem.

Theremin professzor később visszakapta ugyan szabadságát, de nem teljesen, a várost nem hagyhatta el. Hiányzott neki a munka, a saraska biztonsága. Ott minden szükséges alkatrész, szerszám, és műszer megvolt. Moszkvában a háború után még egy működőképes forrasztópákát sem talált. Akit érdekel a tudós élete elolvashatja Najmányi László: Theremin című dokumentumregényében, bár jelenleg csak e-könyv formában érhető el.

Források: Pult.ru, Wikipédia, asztahűha.blog (képmix), Najmányi László: Theremin

 lazarbibi.blog.hu/2018/12/07/kulonleges_ajandek_az_amerikai_nagykovetseg_szamara